Visszatekintés a székesfehérvári Felix Promotion gálára
2016. november 15. írta: Pradarics Tomi

Visszatekintés a székesfehérvári Felix Promotion gálára

Jeges fuvallatok között érkeztünk meg a székesfehérvári Lakeside Hotel konferencia központjába szombat este, hogy nyomon kövessük a szorítóban történő eseményeket a Felix Promotion rendezvényén. Miután átvettük a jegyeket, felhúztuk a karszalagokat és leadtuk a kabátokat, beléptünk a színültig megtelt csarnokba, és elfoglaltuk a helyünket, hogy ráhangolódjunk az este első összecsapására.

A hat menetre kiírt találkozót nagyközépsúlyban rendezték meg Egedi Renátó és Török Ferenc között. Mindkét versenyző szerepelt a szeptemberi várpalotai gálán is, ahol már tanúbizonyságot tettek keménységükről. Egedi az első menettől kézben tartotta a mérkőzést, és a felvonások előrehaladtával egyre komolyabb verést osztott ki a szorító peremére szoruló Töröknek. Ferenc arca véres és puffadt volt, amikor a ötödik menetben véget ért a találkozó. Egedi fantáziadús és kombinatív ökölvívást mutatott be, és a két, Kis Mátéval szembeni döntetlenje után újra a magasba emelték a kezét.

A nehézsúlyú Dóczi Tamás debütáló mérkőzését vívta a tapasztalt, szívós Farkas Gáborral szemben. A négy menetes találkozó nyitó etapja Dóczi féktelen támadásával kezdődött, aminek az eredménye egy, ringkarrierjének első tíz másodpercében beszedett leütés lett. Farkas igyekezett további fölényre szert tenni a számolást követően is szédelgő ellenfelével szemben, aki azonban kihúzta a gongszóig. A második körre két, erejének javával elkészülő versenyző jött ki, akik közül Dóczi volt az, aki képes volt kontrollja alá venni a küzdelmet; a harmadikban viszonozta a padlóztatást a veterán Farkassal szemben, így a negyedik felvonás legongatása után ő örülhetett.

Az est harmadik összecsapását a szegedi Kis Máté vívta Duka Krisztiánnal szemben. Kis már Várpalotán is szimpatikus bunyót mutatott be, és ez most sem volt másképp. Máté hatékonyan használta ki technikai fölényét, és előbb testen ütötte le Dukát, majd a harmadik felvonásban egy brutális jobbhoroggal talált állcsúcson, amely azonnal pontot tett a mérkőzés végére. Kisre kifejezetten kíváncsi leszek a jövőben; amennyiben rendbe teszi a korábban jelentkező kondicionális problémáit, és lépcsőzetes terhelést kap, fényesen csillogó eredmények várhatnak rá a jövőben.

dsc_0663.jpg

(Photo: Pradarics Tomi/ringcsoda.blog.hu)

 

Laki Róbert a Profibox Promotion bunyósával, Kanalas Dáviddal mérkőzött meg egy hat menetre kiírt pehelysúlyú ütközet során. A találkozót a magasabb, és lábon aktívabb Kanalas kezdte jobban, aki ügyes bunyóval behúzta az első felvonást. Az emeleten elhelyezkedő öltözőkkel szembeni folyosó korlátján támaszkodva Darmos József épp megosztotta velem az emlékeit Lakiról, hogy miképp volt egy masszív, ügyes bokszoló már évekkel korábban is, amikor a kecskeméti edzőteremben együtt edzettek, és akit talán csak az választott el a válogatottságtól, hogy nem volt minőségi sparringpartnere a vidéki városban, amikor a türelmes és fegyelmezett bunyós a második körben átvette az irányítást, és egy szűk, kemény balhoroggal megállította Kanalast.

Az ötödik összecsapáson a debütáló Márton Balázs ellenfele a szeptemberben Berki Ferenccel szemben csak vitatott pontozással alulmaradó Kispál Zoltán volt. A nagyváltósúlyú találkozó a stílusok csatája is volt. A magas, jó mozgású Márton a nálánál jóval alacsonyabb kecskeméti versenyző kemény, rakkolós stílusával kellett, hogy megbirkózzon. Balázs ügyesen kezdte a mérkőzést, folyamatos mozgásban maradva lődözte feltartóztató ütéseit, a menet utolsó percében azonban Kispál remek ütemben lépett ki egy rövid balhoroggal, amely a köteleknél a padlóra küldte Mártont. A fiatal srác a felvonás hátralévő részében a túlélésért küzdött. A gong után rogyadozó lábakon tért vissza a sarkába, és nem tudott kitisztulni a második etapra sem.

dsc_0692_1.jpg

(Photo: Pradarics Tomi/ringcsoda.blog.hu)

 

Kispál érezte, hogy nem szabad visszaengednie a mérkőzésbe Balázst, és folyamatos nyomulásával, valamint hangsúlyos balhorgaival továbbra is dominálta a küzdelmet hősiesen harcoló ellenfelével szemben. Az összecsapásnak végül a felvonás derekán Flórián Béla mérkőzésvezető vetett véget. A szorító mellett állva leengedtem a kezemben tartott fényképezőgépet. A ringsarkába visszakísért bunyós üres, távoli tekintettel nézett bele a szemembe. Több mint ezren voltak az arénában ekkor, de Balázs végtelenül egyedül állt ott, a vereség magányának perzselő pőreségében. Tudtam, hogy nincs szó, amely hidat építhet e magány szigetére, így amikor később az öltözőbe léptem, némán ültem mellette... Itt pedig most ezt mondom: Gyerünk Balázs, csak erősebbé tesz ez a tapasztalat!

Berki Ferenc a cseh Tomas Bartunekkel találkozott egy hat menetre tervezett nagyváltósúlyú mérkőzésen. A budapesti ökölvívónak szüksége volt néhány percre, míg felvette a ritmust jól mozgó és ügyesen belépegető ellenfelével szemben, a második körben azonban egy gyomorszájra csapódott balhorogtól a padlóra került Bartunek. A cseh versenyzőnek nem volt ellenszere a testre egyre bátrabban indító Berkivel szemben, így a következő felvonásban egy újabb pontos balhorgot követően lezárult az összecsapás. Mind Kispál, mind Berki jó teljesítménnyel rukkoltak elő szeptemberi egymás elleni mérkőzésüket követően, így kifejezetten adná magát egy visszavágó, amelyen eldönthetnék, hogy melyikük áll készen a következő szintre lépni.

Az este legfelkapottabb és legizgalmasabbnak ígérkező párosítása következett a székesfehérvári Törteli Balázs és a budapesti Ifj. Mizsei György között. A felek a megüresedett Magyar bajnoki címért léptek szorítóba egy tíz menetes összecsapáson. Bevallom, nem voltam pártatlan ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban, így az izgatottság és szurkolás átitatta a szorító mellett megtapasztalt pillanataimat.

dsc_0771.jpg

(Photo: Pradarics Tomi/ringcsoda.blog.hu)

 

A korai menetekben még könnyebben érvényesült a hatalmas tapasztalatfölényből dolgozó Mizsei, ám a mérkőzés közepén az akaratos Törteli átvette az irányítást folyamatos oldalhajlásokból indított egyenesekkel, illetve kemény testütéseivel. György a mérkőzés egésze alatt mozgásban maradt, és a köteleknél végig veszélyes fogadó ütései voltak, miközben a hazai versenyző elsőszándékból támadott, és igyekezett ellopni a területet tapasztaltabb ellenfelével szemben. A stílusokból fakadóan látványos, izgalmas mérkőzést láthatott a közönség, amely erősen méltatta a hazai Törteli megmozdulásait. Tíz pörgős menet után a pontozók szoros eredményt hoztak, a megüresedett zöld öv így végül többségi döntéssel került Törteli Balázs derekára. A székesfehérvári bunyós pályafutása legcsillogóbb győzelmét aratta, hatalmas lépcsőfokot mászott meg, és jogosan remélhet a jövő évben komolyabb megmérettetéseket.

dsc_0917.JPG

(Photo: Pradarics Tomi/ringcsoda.blog.hu)

 

Harcsa Norbert hat menetes mérkőzést vívott az észt Sergei Melisszel szemben. A magyar versenyző a kezdő gongszótól kezdve irányította a küzdelmet, jóval könnyedebben bunyózott, és kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, mint a legutóbbi összecsapásán, Török Ferenccel szemben. Az ötödik etap végén egy pontos és erős jobbcsapottal megrogyasztotta az egyébként szűken védekező Melist, és végül minden felvonást megnyerve egyhangú pontozással húzta be a kötelezőt. Az alapképességei mindenképp magasabb ligában történő szereplésre predesztinálják őt, remélhetőleg komolyan veszi a munkát, és mielőbb láthatjuk színvonalasabb ellenfelekkel szembeni mérkőzéseken.

Az este másik címmeccsét a gála utolsó találkozójaként a nyíregyházi Kovács Zoltán vívta a tanzániai származású Cosmas Chekával szemben. Utóbbi a szombati összecsapását megelőzően a korábbi világbajnok Paulus Mosesszel mérte össze erejét Namíbiában. Épp Kokóval beszélgettem az afrikai versenyző öltözője előtt, amikor Cheka edzője megjelent, és érthetetlen artikulációval kérdezett valamit, amit csak nagy nehézségek árán tudtunk Istvánnal megfejteni. Kokó ezt követően elárulta, hogy a tréner ittas állapotban vett részt az eseményen.

dsc_0988.jpg

(Photo: Pradarics Tomi/ringcsoda.blog.hu)

 

Kovács szigorúan kezdte a meccset, igyekezett elsőszándékból irányítani a küzdelmet, ám a mozgékony és remek ütemérzékű afrikai versenyzővel szemben ez nem volt könnyű feladat. Zoltánnak szüksége volt a koncentráltságára és a technikai képzettségére ahhoz, hogy az elhúzódó mérkőzés során képes legyen fölénybe kerülni, ami sikerült is neki, és tíz látványos, harcos menetet követően egyhangú pontozással abszolválta a találkozót, így az ő birtokába került a WBO European nagypehelysúlyú öve. Szerethető stílusa miatt várom Zoli következő összecsapását...

Miután folyamatosan mozgásban voltam az öltözők, a ring és a székem között, nem sikerült minden mérkőzés minden menetét végig szemmel tartanom. Ebben a kollégám, Pradarics József segített. Köszönöm szépen az együttlétet és a segítséget, Apa! Isten éltessen mégegyszer! ;-)

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr7311960961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása