Lemieux KO3 Stevens vs Greer KO6 Smith: Melyik a hétvége kiütése?
2017. március 14. írta: Pradarics Tomi

Lemieux KO3 Stevens vs Greer KO6 Smith: Melyik a hétvége kiütése?

Az elmúlt hétvége nem szolgált világbajnoki ütközettel, és egy szolid Showtime-, majd HBO programon kívül nem történt túl sok említésre méltó dolog a szorítón belül. Úgy fest, ennyi is elég volt azonban ahhoz, hogy a bokszszurkolók két bombasztikus kiütést is lássanak. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy: 1) leessen az állunk, 2) ünnepeljük az ökölvívást, amely váratlanság-faktorával továbbra is a világ legjobb sportja, 3) összevessük őket, és állást foglaljunk, hogy melyik mérkőzést lezáró találat nyűgözött le inkább minket.

hqdefault.jpg

(Photo: www.youtube.com)

 

David Lemieux az HBO képernyőjén találkozott a hozzá hasonlóan keményöklű Curtis Stevensszel, hogy eldöntsék, melyikük kerüljön közelebb egy jövőbeni Saul "Canelo" Alvarez elleni szupermérkőzéshez. Azt előre várni lehetett, hogy a felek hamar a lényegre térnek az összecsapáson, arra azonban kevesen gondoltak, hogy a találkozó ilyen gyorsan le is zárul. Lemieux, miután behúzta az első két felvonást, a harmadik kör második percének végén került ütésváltásba Stevensszel, akit egy balhoroggal mozdulatlanra ütött.

A Lemieux vs Stevens mérkőzés összefoglalója (Source: www.youtube.com/HBOBoxing)

 

A hét legfelkapottabb párosításán látott kiütés azonban csak egy kontratámadásnak számít a "Hét kiütése" nem hivatalos címért folytatott versengésben, ha figyelembe vesszük, hogy egy nappal korábban, a Showtime képernyőjén született egy hasonlóan brutális kiütés.

A feltörekvő Joshua Greer Jr a Claressa Shields vs Szabados Szilvia főmérkőzéssel szignózott gála előprogramjában húzott kesztyűt a mérkőzés napjáig veretlen James Smithszel szemben. A nyolc felvonásra kiírt találkozó a hatodik körben zárult le, miután Greer egy jobbhoroggal fogadta az előrelépő ellenfelét.

A Greer Jr vs Smith összecsapás befejezése (Source: www.youtube.com/SHOWTIME Sports)

 

Hála Istennek mind Stevens, mind Smith egészségesek a bődületes kiütések elszenvedését követően.

Szerintetek melyik a hétvége kiütése?

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr112338161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása