Roman Gonzalez vs Srisaket Sor Rungvisai: Felvezetés a mérkőzéshez
2017. március 18. írta: Pradarics Tomi

Roman Gonzalez vs Srisaket Sor Rungvisai: Felvezetés a mérkőzéshez

A hétvége slágermérkőzését a középsúlyú KO-királyok ütközete szolgáltatja, amelyen a WBC/WBA/IBF egyesített bajnok Gennady Golovkin a WBA másodhegedűs övét birtokló Daniel Jacobsszal méri össze képességeit. A 160 fontos kategória két élmenőjének összecsapását azonban megelőzi egy másik fontos mérkőzés, amelyet nagylégsúlyban rendeznek meg a WBC bajnoka, Roman Gonzalez, valamint kötelező kihívója, Srisaket Sor Rungvisai (születési nevén Wisaksil Wangek) között. Az utóbbi versenyzők nevével fémjelzett találkozóra kevesebben fenik a fogukat, pedig jó esélyek mutatkoznak arra, hogy a kisemberek tartalmasabb és kiélezettebb küzdelmet tartogatnak a szurkolók számára, mint amivel a főmérkőzés kecsegtet...

 

Roman Gonzalez

Nemzetiség: Nicaragua
Mérleg: 46-0, 38 KO
Cím: WBA szalmasúly, 2008-2010; WBA kislégsúly, 2011-2013; WBC/Ring/Lineális légsúly, 2014-2016; WBC nagylégsúly 2016-
Súlycsoport: Nagylégsúly (115 font)
Súlycsoportban elfoglalt hely: 1. (Boxingscene), 2. (Ring)
Súlycsoportoktól független ranglistán elfoglalt hely: 1. (Ring)
Mérleg világbajnoki meccseken: 15-0, 9 KO (16-0, 10 KO interim címmeccsekkel)

vs

Srisaket Sor Rungvisai

Nemzetiség: Thaiföld
Mérleg: 41-4-1, 38 KO
Cím: WBC nagylégsúly, 2013-2014
Súlycsoport: Nagylégsúly (115 font)
Súlycsoportban elfoglalt hely: 4. (Ring), 6. (Boxingscene)
Mérleg világbajnoki meccseken: 2-1, 2 KO

gonzalez-sor-rungvisai_3.jpg

(Photo: www.boxingscene.com)

 

A mérkőzés dátuma és helyszíne: 2017.03.18., New York, New York, USA

A súlycsoport világbajnokai: Roman Gonzalez (WBC), Khalid Yafai (WBA), Jerwin Ancajas (IBF), Naoya Inoue (WBO)

A mérkőzés szakmai jelentősége a kategória szempontjából: 8/10

*

Srisaket Sor Rungvisai számára semmi sem indult könnyen az életben. A thai ökölvívó és családja szerény körülmények között élt, ételre nem igazán jutott, így Srisaket már gyerekkorában Muay Thai harcokat vállalt, hogy segíthesse szüleit és testvéreit.

A fiú később, tizenhárom éves korában vonatra szállt, hogy a fővárosba, Bangkokba utazzon, ahol nagyobb lehetőségek kínálkoztak a munkára vállalkozók számára. A csomagja, amelyet magával vitt, egy menetjegyből állt, amelyet később a vonaton elhagyott, így az utazás hátralévő részét a szerelvényen történő bujkálással kellett töltenie, miután nem volt pénze új jegyet vásárolni.

Srisaketet barátnője kísérte el az úton, vele együtt gürcölt a nagy városban. "Miután nem volt pénzünk, alkalomadtán áruházak mögötti konténerekből gyűjtöttük és ettük a maradékokat, hogy ne halljunk éhen. A jobb napokon 5 centes, instant tésztalevest ittunk, amikből a tésztát mind a barátnőmnek tartogattam."

A profi ökölvívásba huszonkét évesen vágott bele a thai, s ahogy korábban sem, ezúttal sem kímélte a sors a kezdetekkor. Srisaket debütáló mérkőzésére Tokióba utazott, ahol a korábbi OPBF-, valamint későbbi háromszoros világbajnok japán Akira Yaegashival szemben lépett szorítóba, és maradt alul három felvonásban.

A folytatásban további vereségek következtek, így a thai 1-3-1-es mérleggel állt debütálásának első évfordulóján. A kitartás és a hit azonban, mint mindenben, sportolói pályafutásában is túljuttatta őt a szenvedés legmélyebb bugyrain, és a következő tizenhét összecsapását győzelemmel abszolválta Srisaket, majd huszonharmadik találkozóján megkapta a lehetőséget a WBC nagylégsúlyú világbajnoki címének elnyerésére.

Srisaket nem engedte el a lehetőségét annak, hogy azzá váljon, amivé válhat, és sorsát a saját öklei által határozta meg, amikor a nyolcadik felvonásban megállította a címvédő Yota Satót, és begyűjtötte a zöld övet.

A küzdelem, amely a thai bajnok életének kifejezőeszköze, 2014 májusában szerveződött ismét művészivé, amikor Srisaket Mexikóban lépett szorítóba a hazai Carlos Cuadrasszal szemben. A felek hamar egymás tudtára adták, hogy nem szándékoznak megadni magukat a velük szemben munkálkodó ellenerőnek, amelynek a következménye egy féktelenül feszült, szikrázó, pucér háború lett.

Sor Rungvisai brutális fizikai ereje hamar mozgásra késztette Cuadrast, aki beugrásokból igyekezett leamortizálni a bajnokot. A thai lórúgással felérő bombái többször a szorító peremére repítették a mexikóit, aki makacsul kitartott hiperaktív és ultraagresszív stílusa mellett.

A felek a negyedik menetben fejeltek össze, aminek következtében a kihívó felszakadt a bal szeme felett, így az ütözetnek végül a mérkőzésvezető vetett véget a nyolcadik felvonás elején. A technikai pontozás a hazai Cuadrasnak kedvezett, aki ezzel megfosztotta a thai címvédőt titulusától.

Sor Rungvisai egy évvel később, 2015 májusának végén Jose Salgado megállításával kihívói pozícióba került a WBC szervezetnél, amivel megváltotta a jegyét egy újabb világbajnoki ütközetre.

Bár huszonkét hónapot, és egy őrségváltást kellett várnia, hogy végre érvényesíthesse pozícióját, a türelem rózsát termett Srisaket számára, aki a sportág első számú alakja, Roman Gonzalez ellen bizonyíthat az idei év első felének egyik legfelkapottabb, PPV konstrukcióban sugárzott ökölvívó gáláján.

Gonzalez számára a thai elleni címvédés kötelező feladatnak számít, ha továbbra is a súlycsoportoktól független ranglisták élén tervezi tartani magát a nicaraguai bunyós. A korábban szalma-, kislég-, illetve légsúlyban is csúcsra jutó bajnok tavaly szeptemberben lépett fel 115 fontra, és mindjárt az első összecsapásán a kategória egyik élmenőjével, Carlos Cuadrasszal akasztotta össze az agancsát.

A tizenkét felvonáson át tartó remek csatát végül szoros pontozással nyerte Gonzalez, aki ezzel negyvenhatodik összecsapásán is megőrizte veretlenségét.

Két hónappal a Cuadras elleni győzelmet követően azonban váratlan tragédia történt, és Roman edzője, Arnulfo Obando egy stroke-ot követően életét vesztette. A nicaraguai tréner hosszú évek óta edzette a veretlen ökölvívót.

Gonzalez a hétvégi összecsapására korábbi másodedzőjével, Wilmer Hernandezzel, valamint ugyancsak hosszútávú csapattagjával, édesapjával, Luis Gonzalezzel készült fel.

Hogy milyen kihatással lesz a teljesítményére a tragédia ténye, és az azt követő kényszerváltoztatás, csak a ringben derül ki.

Bennfentes információk szerint a P4P listák éllovasa megszenvedett a súlyhozással, és a szombati összecsapást megelőző utolsó sajtóeseményeken a dehitratáltság mellékhatásai mutatkoztak rajta.

Bár Srisaket Sor Rungvisai neve nem cseng ismerősen a bokszszurkolók többségének számára, valójában ő egy rátermett ökölvívó, aki még egy száz százalékos Gonzaleznek is méltó ellenfele lehet. Egy problémákkal küzdő bajnokkal szemben pedig tovább nőnek az esélyei.

A thai fizikai ereje jelentős. Carlos Cuadras egy született nagylégsúlyú, ám még ő is jobbnak látta kitérni Srisaket útjából.

Mindeközben Roman Gonzalez 115 fonton már nem ugyanaz az ellenállhatatlan tűzgolyó, mint amilyen a lentebbi kategóriákban volt. Hátborzongató támadóboksza és keménysége talán a hétvégén is kisegíti őt a gyenge védekezésű, fordított alapállású Sor Rungvisaival szemben, a küzdelem izgalmi faktora azonban garantáltan az egekben lesz, amíg tart a mérkőzés.

S miközben a nicaraguai keze tele van a hétvégi összecsapással, a WBC szevezet már előre elrendelte, hogy a bajnoka legközelebb a Carlos Cuadras vs David Carmona találkozó győztese ellen köteles megvédeni címét.

De még mielőtt a jövőbe tekintene Gonzalez, dolga akad szombat este. Egy határozott, céltudatos ellenféllel szemben, aki a jegyét, amelyet megváltott élete legfontosabb összecsapására, ezúttal nem veszítette el út közben...

*

Tippem a mérkőzés lehetséges végkimenetelére: Srisaket Sor Rungvisai egy all-inclusive támadóbunyós, aki nem foglakozik a védekezéssel. Ő a nagylégsúly talán legerősebb versenyzője, akit eddig az álla sem hagyott cserben legfontosabb összecsapásain. Roman Gonzalez egy zseniális támadóbunyós. Kisebb, mint thai ellenfele. Épp ez teszi végtelenül izgalmassá ezt a párosítást. Ha a nicaraguai megtalálja a réseket, és hamar kiaknázza azokat, tiszta győzelmet arathat. Ha azonban nem lesz elég tűzereje ahhoz, hogy megfékezze kihívója támadásait, akkor egy brutális háborúnak nézünk elébe, ahol az az ökölvívó fog győzedelmeskedni, akinek több maradt még a pincében. A tippem Roman Gonzalez győzelme egy kiélezett, féktelen ütésváltásokkal tűzdelt háborúban, amely kiméletlenül rávilágít a tényre, hogy a P4P listák éllovasa számára a 115 fontos kategória a horizont.

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr6312345833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása