Eduard Troyanovsky vs Keita Obara: A mérkőzés
2016. szeptember 12. írta: Pradarics Tomi

Eduard Troyanovsky vs Keita Obara: A mérkőzés

A pénteki oroszországi kisváltósúlyú világbajnoki címmérkőzésen látottak az eddig várhatónál talán még izgalmasabb közeljövőt vetítenek elő az átalakuló kategória számára.

A súlycsoport IBF bajnokára, a hazai pályán ringbe lépő Eduard Troyanovsky-ra egyértelműen pályafutása legkeményebb mérkőzése várt kihívója, Keita Obara ellen. A találkozó ennek megfelelően is indult. A magasabb és hosszabb karú japán kívülről dolgozott egyenesekkel, miközben okosan próbálta tartani a saját távolságát, míg a bajnok igyekezett közel kerülni, hogy rövidebb ütéseivel elérhesse ellenfelét. Az első felvonás harmadik percében Obara egy pontos jobbegyenessel állcsúcson találta a címvédőt, akin átfutott az ütés, így a menet hátralevő részét Eduard a regenerálódásra fordította.

A második etapra azonban már egy sokkal koncentráltabb és agresszívabb bajnok jött ki, és alig negyvenöt másodperccel a felvonás kezdete után egy jobbhoroggal meg is fogta japán kihívóját. Eduard azonnal lerohanta ellenfelét, akit a kötelekre nyomott, és az előrehajló Obarát egy újabb pontos jobbhoroggal kiütötte a kötélnégyszögből. Hatalmas szerencse volt, hogy a nyakszirtjére csapódó Keita nem szenvedett azonnali súlyos sérülést, miközben a ringben Troyanovsky hátraszaltóval ünnepelte teljesítményét, és ringsarkának egyik tagja már a szorítóba is ugrott, ám a mérkőzésnek ekkor még nem volt vége.

(Photo: www.rt.com)

 

A japán visszamászott a ringbe, és a mérkőzésvezető, Mike Ortega, aki finoman szólva sem állt a helyzet magaslatán (folyamatban lévő mérkőzés közben egyik csapat tagjai sem léphetnek a kötélnégyszögbe, mert az az ökölvívó azonnali leléptetésével jár, továbbá az ütés által a ringet elhagyó versenyzőre ugyanúgy számolni kell, és ha nem tud visszamászni időre a folytatáshoz, a mérkőzésnek véget kell vetni), miután felhúzta Keita lecsúszott nadrágját, továbbengedte a találkozót.

Az orosz ismét letámadta kihívóját, és azonnal látni lehetett, hogy Obara nem tudott kitisztulni az addig kapott bombákból. A japán újra a köteleknek szorult, és egy masszív horogáradat után leléptette őt a felek közé ugró Ortega.

Troyanovsky meggyőző átütőerővel oldotta meg szívós és rendkívül kellemetlen stílusú ellenfelét, és az impresszív teljesítménye felveti a kérdést, vajon mire menne a kategóriája két másik bajnokával szemben. A kisváltósúly legjobb bunyósa jelenleg az egyesített bajnok Terence Crawford, akivel csak az Egyesült Államokban lenne reális esélye megmérkőzni az eddig Európából soha ki nem mozduló IBF címvédőnek, így talán valamivel nagyobb sanszunk lenne Eduardot a WBA szervezet trónján ülő, angol Ricky Burns ellen a ringben látni.

Az orosz bunyósnak a tettek mezejére kell lépnie, ha szeretné felismerni a saját határait, hiszen harminchat éves kora minden bizonnyal beszűkíti teljesítőképessége legjavának idősíkját.

 

A mérkőzés felvétele:



A saját pontozólapom:

troyvsobara.png

Összesített tippjeim: 3-2

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr1711697193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.