Jesus Soto Karass vs Yoshihiro Kamegai II: A mérkőzés
2016. szeptember 15. írta: Pradarics Tomi

Jesus Soto Karass vs Yoshihiro Kamegai II: A mérkőzés

A múlt hétvége legnagyobb háborúja némileg perspektívát váltva a legnagyobb belső háborúvá alakult Jesus Soto Karass számára. A mexikói a japán Yoshihiro Kamegai elleni visszavágóját vívta az HBO képernyőjén.

Már az első menetben kérdésessé vált, hogy az áprilisi végtelenül kiélezett harchoz hasonló küzdelmet láthat-e az inglewoodi közönség, amikor Kamegai egy kemény testre célzott balhoroggal megfogta a mérkőzésbe épp csak belemelegedő Jesust. A japán tudatosan folytatta ellenfele májának és bordáinak bombázását, miközben Soto Karass összeszedte magát, és igyekezett ő maga is eredményes offenzívát kialakítani.

Ennek megfelelően a második felvonás hihetetlenül szoros, nyíltsisakos háborút hozott, pontosan olyat, mint amilyenre számíthattunk. A mexikói masszív egyenesei mellett brutális horgokkal dolgozta meg Yoshihiro testét, utóbbi pedig szűk, pontos és robbanékony hajlított karú ütésekkel válaszolt.

A harmadik felvonástól azonban egyre inkább érződött, hogy az első mérkőzéshez képest magasabb munkatempójú japán ütései jobban megviselik ellenfelét - köszönhetően irgalmatlan testtalálatainak -, mint fordítva. Kamegai túlindította és túltalálta a mexikóit, és amikor ütésváltásba keveredtek, ő volt az, aki rövidebb és pattanósabb találataival fölénybe tudott kerülni.

Hat menet után néhány szorosabb felvonást leszámítva tisztán kontrollálta a küzdelmet Yoshihiro, és a hetedikben újra megfogta Jesust egy májra becsapódott balhoroggal. Soto Karass ismét átvészelte a nehéz pillanatokat, és az időközben a kommentátorok által megkérdőjelezett akaratáról is tanúbizonyságot tett, amikor az etap második felében szigorú ellentámadásokkal folyamatosan és keményen eltalálgatta az offenzív felfogású Kamegait. Max Kellerman megjegyezte, hogy ezek szerint még mindig harcos szeretne maradni a mexikói, mire Roy Jones Jr a következőt felelte: "A halála napjáig az marad."

(Photo: hboboxing.com/youtube.com)

 

A nyolcadik kétoldalú küzdelemmel folytatódott, ám a megsebzett test ellenállása redukálódott, és egy újabb balhorogtól ismét bajba került Soto Karass, majd néhány további kemény találatot követően a térdeire rogyott. Jack Reiss mérkőzésvezető kilencig számolt, mire a mexikói lábra állt. A teste könyörgött a leállításért, ám a szíve számára csak egyetlen lehetséges út létezett: a folytatás.

A feltüzelt japán megállíthatatlanul támadott, irgalmatlan balhorgokkal és felütésekkel bombázta a kötelekre szorult Jesust, ám az nem ment sehová. A mérkőzésnek végül a szünetben vetett véget a ringsarka. Tudták, hogy a bunyósuk kárt tenne magában, ha továbbengednék őt.

Yoshihiro Kamegai karrierje legnagyobb győzelmét aratta, és egy újabb lépést tett célja, egy világbajnoki cím elérése felé. Jesus Soto Karass számára pedig a hosszú évek brutálisan kemény háborúi után eljött az idő a visszavonulásra. Pályafutásáról nem írnak majd könyveket, a nevét nem jegyzik fel a világbajnokok névsorába, de emlékét megőrzik azok, akik szeretik a bokszot, mert az ő öröksége az, ami a boksz maga.

 

A mérkőzés hivatalos (HBO) összefoglalója:


A saját pontozólapom:

sotokameii.png

Összesített tippjeim: 8-3

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr4011706687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.