A nagylégsúly az új légsúly
2016. október 12. írta: Pradarics Tomi

A nagylégsúly az új légsúly

Az elmúlt hétvége nem dúskált remek párosításokban, viszont voltak fontos kisebb mérkőzések, amelyek arra voltak hivatottak, hogy ráhangoljanak versenyzőket pályafutásuk új fejezetére. Ezen összecsapások egyike Juan Francisco Estrada nagylégsúlyú debütáló mérkőzése volt, amelyet a fülöp-szigeteki Raymond Tabugon ellen vívott meg.

A korábbi egyesített légsúlyú bajnok mexikói több mint egy éves, kézsérülés miatti inaktivitást követően döntött úgy, hogy feladja WBA/WBO címeit, és egy kategóriával feljebb folytatja karrierjét. Ennek megfelelően a szombati Tabugon elleni mérkőzését már új súlycsoportjában (technikailag egy fonttal annak 115 fontos súlyhatára felett) vívta.

A tíz menetre kiírt összecsapáson Estrada végig kontroll alatt tartotta a küzdelmet, és a tőle megszokott masszív támadómunka mellett ügyelt a hatékony védekezésre is. Juan Francisco többször is megfogta szívós filippínó ellenfelét, és végül mind a tíz menetet biztosan behúzva, 100-90 arányú pontozással abszolválta a találkozót.

(Photo: www.espn.com)

 

Nem ő volt azonban az egyetlen, aki az elmúlt napokban végérvényesen elhagyta a légsúlyú divíziót. A szeptember 10-én WBC nagylégsúlyú bajnokká váló Roman Gonzalez ugyancsak hivatalosan bejelentette, hogy feladja 112 fontos öveit, és marad új kategóriájában.

Tavasszal a légsúly top hármas mezőnyét még Gonzalez (WBC/Ring/Lineális), Estrada (WBA/WBO) és a thaiföldi Amnat Ruenroeng (IBF) adta, amely névsort megspékelt egy potenciális kategóriaváltás a kislégsúly elsőszámú alakja, Donnie Nietes (WBO) részéről.

Nietes csak két héttel az elmúlt szombatot megelőzően lépett fel 112 fontra, ám ekkor már hűlt helyét találta a szupermérkőzéseknek: Ruenroenget letaszította a trónjáról Johnriel Casimero, Gonzalez és Estrada pedig észak felé távoztak.

A légsúly legutolsó érája, amely éveken át az ökölvívás egyik legmeghatározóbb divíziója volt minden szempontból, ezzel lezárult.

A kategória az elmúlt bő öt évben olyan szakmailag komoly jelentőségű párosításokat adott a bokszvilágnak, mint a Brian Viloria vs Hernan Marquez, a Viloria vs Estrada, Estrada vs Giovani Segura vagy a Gonzalez vs Akira Yaegashi ütközet, továbbá a teljesség igénye nélkül a következő remek összecsapások jöttek létre: Luis Concepcion vs Hernan Marquez I és II, Moruti Mthalane vs Zolani Tete és Jonhriel Casimero, Amnat Ruenroeng vs Kazuto Ioka és Casimero I és II, Estrada vs Marquez vagy Gonzalez vs Viloria.

A nagylégsúlyba fellépő Gonzalez már megkezdte a szupermérkőzéseken való részvételt új kategóriájában, amikor megküzdött a súlycsoport veretlen WBC bajnokával, Carlos Cuadrassal. Ám minden bizonnyal ez még csak a prológusa az elkövetkező éveknek, amelyek során a 115 fontos divízió több remek párosítást ad majd a szurkolóknak.

A nagylégsúly, amely maga is gyökeres változásokon esett át a szeptemberi hónapban, a sorai között tudja a veretlen ultraklasszis Naoya Inouét (WBO), a Gonzalez (WBC) ellen legutóbb remek teljesítményt nyújtó Cuadrast, a karrierjét újjáépítő és izgalmas stílusú Luis Concepciont (WBA) és a filippínó világelső Jerwin Ancajast (IBF). Ezen felül szombati győzelmével megjelent Estrada, és ott van a kategória élmezőnyében a korábbi kétszeres WBA övbirtokos Kohei Kono, vagy a puerto ricói ikertestvérpár, McJoe és McWilliams Arroyo (utóbbi eddig légsúlyban versenyzett).

A garancia arra, hogy a szupermeccsek összejövetelének csillámporát is magával hozta Gonzalez és Estrada, az amerikai HBO televíziós csatorna jelenléte (pontosabban az általa feldobott fellépti díjaké, amelyek visszautasíthatatlanul jelentősek az alsóbb kategóriákban). A kábeltévé tavaly óta műsorán tudja az előbbi bokszolót, és nem kizárt, hogy a jövőben az utóbbit is felveszi a palettára.

Ezek a srácok nem viccelnek. Nem színészkednek, nem primadonnáskodnak, nem keresnek kifogásokat. Harcolnak.

Mi pedig felocsúdhatunk a gyászból, amelyet a 112 fontos kategória kiüresedése generált bennünk. A zord tél után egycsapásra itt a zöldellő tavasz, és a cinege a faágon ezt énekli:

A nagylégsúly az új légsúly.

 

A Juan Francisco Estrada vs Raymond Tabugon mérkőzés felvétele:


A Donnie Nietes vs Edgar Sosa mérkőzés felvétele:

 


A saját pontozólapjaim:


estradatabugon.png

nietessosa.png

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr7411799537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.