„Apám szavait a szívemben őrzöm” – Interjú Darmos Józseffel
2016. december 13. írta: Pradarics Tomi

„Apám szavait a szívemben őrzöm” – Interjú Darmos Józseffel

A múlt hétvégén Darmos Józseffel találkoztam, hogy beszélgessünk sportolói pályafutásáról, életéről, döntéseiről, emlékeiről és vágyairól. Múltról és jövőről. És a jelenről, amely minket is összesodort. Egy írót, aki elment megízlelni egy magyar profi ökölvívó gálát, és egy harcost, aki kitartásával kinőtte a szorítót és a sportág értékelési rendszerét. A harcos a küzdés jelenlétében oldódott fel, az író pedig a küzdelem jelenlétében.
Az író és a harcos most újra találkozott. És ezúttal a beszélgetés jelenében oldódtak fel...

dsc_0235.jpg

Túl hosszú és sűrű az ökölvívó karriered, hogy csak úgy belecsapjunk a közepébe. Menjünk vissza egészen a forrásig, és induljunk onnan. Mikor és milyen körülmények között ismerkedtél meg az ökölvívással?

1998-ban történt. Kiskunmajsáról származom, ahol nem volt múltja az öklözésnek, de aztán egy napon az Általános Iskolában sportágválasztót tartottak. Kíváncsivá tett a bokszolás gondolata, úgyhogy beiratkoztam. Ekkor azonban, tizenkét évesen nagyon vonzó volt a srácokkal bandázni, ezért sokszor ellógtam az edzéseket. Egy napon aztán lebuktam anyámnál, aki falhoz állított, és két lehetőséget vázolt fel: vagy otthon tanulok, vagy rendesen eljárok a terembe. Az utóbbit választottam.

Emlékszel az első találkozásra a teremmel és a küzdelemmel? Hogy milyen élmény volt, amikor felhúztad a kesztyűket, megérintetted velük a zsákot? Vagy amikor orrba nyomtátok egymást a srácokkal a szorítóban?

Arra emlékszem, hogy a terem egy evangélikus papok által lakott épületben volt. Az egész hely őrületesen szegényes és lepukkant volt. Nem volt ring, a zsákokat minden edzés elején fel kellett akasztani, majd levenni.

Kik voltak itt az edzőid? Hogy alakultak az első meccsek, versenyek?

Az egyesület elnöke Oláh Gyula volt, az edzőm pedig Németh János. Már az első évemben részt vettem a budapesti serdülő Magyar bajnokságon. Ketten voltunk a súlyban, úgyhogy egyből döntőt bokszoltam Kóczián Józseffel szemben, amit elveszítettem, így ezüstérmes lettem. Egy évvel később már három győzelem kellett, hogy eljussak a döntőbe, ahol Székesfehérvári Tamás volt az ellenfelem. Ekkor ismét ezüstérmet szereztem, ám a tornán nyújtott teljesítményem meggyőzte az edzőmet és a klub elnökét, hogy érdemes velem foglalkozniuk.
Egy évvel később már helyet kaptam az ifjúsági válogatottban, és részt vettem egy EB-n is, amelyet Athénban rendeztek meg.

Mit szóltak a szüleid a már kezdetben is figyelemreméltó sikerekhez?

Az első érmem után tudtam meg, hogy édesapám is bokszolt korábban. Volt otthon mindig egy régi bronz emléktábla, valami felirattal, de nem tudtam, hogy honnan való. Azt hittem, hogy valami garázsvásárról került hozzánk. [Nevet.] Aztán egyszer apám elmesélte, hogy ő is bokszolt, mielőtt én megszülettem.

Ekkor már több mint egy éve bunyóztál. Hogy-hogy nem beszélt róla korábban?

Apám nem a szavak embere. Nem tartotta fontosnak, hogy beszéljen róla. Ő egy szerény ember, aki nem nagyon szokott mesélni magáról. Kiderült, hogy fiatalon Kiskunhalason versenyzett. Több területi válogatót is megnyert, és végül meghívót kapott a válogatottba. Anyám azonban időközben várandós lett velem, így apám a munkát választotta, hogy el tudjon tartani bennünket.

Hihetetlen sztori, hogy soha nem tudtál édesapád múltjáról, és magad is erre az útra léptél. Ez a folytonosság mintha bele lett volna kódolva az életedbe.

Igen. Úgy érzem, hogy a sikereimet érte is értem el. Ő pedig rajtam keresztül megélhette azt, amit ő maga nem tudott, mert a családot, vagyis minket választott.

Beszéltetek erről valaha?

Egyszer elmondta, hogy így érez, és ez nagyon sokat jelentett nekem. Apám nem tudja könnyen kifejezni az érzelmeit. Anyám nagyon érzelmes, neki soha nem volt gondja ezzel. De apámmal más a helyzet. Ezért sem felejtem el soha azt a beszélgetést. Mindig a szívemben őrzöm.

Különleges ajándék ez… És hatalmas motiváló erő lehetett. Mit szólsz, ha azt mondom, nem csodálkozom többé azon, hogy milyen sikerek következtek ezt követően a pályafutásodban? Átléptük az ezredfordulót. És lassan jöttek a komolyabb versenyek…

Igen. 2003-ban, másodéves juniorként indulhattam az első felnőtt Magyar bajnokságomon, amelyen három győzelem után bejutottam a döntőbe, ám kikaptam Mocsár Gyulától. A következő évben odahaza, Kiskunmajsán rendezték a tornát, ekkor azonban már sikerült megnyernem az aranyat. Ezután pár hónappal költöztem fel Budapestre, miután a Vasas versenyzője lettem.

Miként történt a váltás? Te utaztál fel, és ajánlottad be magad az érmeiddel a nyakadban? Vagy működött a tehetségkutatás, és téged kerestek fel a Vasastól?

Az utóbbi. A kiskunmajsai verseny után nem sokkal felkeresett Károlyfi Zoltán, aki akkoriban a Vasas-Rica Hungária bokszegyesület szakosztályának elnöke volt.

Jól esik hallani, hogy nem neked kellett házalnod, hanem pásztázták a határt a nagy egyesületek, hogy a fiatal tehetségek megfelelő gondozásba kerüljenek. Mit szólt az otthoni klubod? Könnyen el tudtak engedni?

Á, ez egy nehéz történet volt. A klub elnöke, Oláh Gyula nem akarta elfogadni, hogy el akar vinni a Vasas. Abban az időben úgy működött, hogy ha átigazolt egy ökölvívó, akit a saját klubja nem akart eladni, akkor egy évig nem versenyezhetett az illető. Oláh végül egy komolyabb összegért cserébe engedett el, amelyet Károlyfi kéz alatt fizetett ki neki, hogy megszerezzen a klubnak. Később kiderült, hogy az elnöknek a 91 kg-os súlycsoport volt a szívügye, és bármit megadott volna egy olyan bunyósért, aki méltón képviseli a Vasast ebben a kategóriában.

Akkor nem csalódhatott, mert komoly sikerek vártak rád az egyesület színeiben. De előbb még beszéljünk arról, hogy milyen volt a váltás, a felköltözés, a kezdeti időszak a fővárosban?

2005 év elején igazolt le a Vasas, és Bacskai Imre lett az edzőm. Az első évemben az edzőterem melletti faházak egyikében laktam, amelyeket még Kokóék idejében építettek. Előttem Kokó és Erdei Zsolti is laktak ezekben. Régi, lelakott épület volt, nyirkos és sötét. De hála Istennek nem ragadtam ott sokáig. Amikor év végén megnyertem az első Magyar Bajnokságomat a Vasas színeiben, kaptam tőlük egy másfél szobás lakást, aminek csak a rezsijét kellett fizetnem. Ez egy nagy segítség volt, sokkal komfortosabbak voltak ott a mindennapok, miközben továbbra is közel voltam az edzőteremhez.

Miután a súlycsoportodban te voltál a legjobb idehaza, jöttek a nemzetközi megmérettetések is a válogatott színeiben.

Így van. Az első nagy versenyem felnőttként a 2005-ös kínai világbajnokság volt. Sajnos ott még nem értem el helyezést. Egy évvel később azonban Pécsen rendeztek egy EU-tornát, amelyen harmadik lettem. Aztán jöttek az Európa-bajnokságok. 2008-ban Liverpoolban, majd 2010-ben Moszkvában. Mindkettőn bronzérmet szereztem.

Miközben minden évben te nyerted az országos bajnokságot is. Zsinórban nyolcszor hódítottad el az aranyérmet, így folyamatosan te voltál a válogatott a súlycsoportodban. Az az általános vélekedés az amatőr és a profi bunyó közötti legfontosabb különbséget illetően, hogy az egyikben aktívan jelen van a pénz, míg a másikban nem. De miután az egész életeteket lekötötte ezen a szinten művelni ezt a sportot, nyilván támogatva voltatok az egyesület és a szövetség által. Meg lehetett ebből tisztességesen élni?

Nem titok, hogy mennyi pénzt kaptam. Az alapbér havi százezer forint volt, és erre jött rá a világversenyeken szerzett érmek után egy-egy éves bónusz. Én a liverpooli bronzérmem után százötvenezer forintot kaptam, a moszkvai után pedig száznyolcvanezret. Azokban az években jó pénz volt az alapbér és a prémium együtt. Ezen felül mindkét érmem után egy évvel kaptam még egy összegben is egy-egy jelentősebb honoráriumot.

Miután érintőlegesen szóba hoztuk a pénzt, jöjjön valami sokkal fontosabb: milyen élményeket szereztél a hosszú éveid alatt, miközben egy vidéki kisvárosból indulva bejártad a világot válogatott bunyósként? Mik voltak azok a történések, amikre legélesebben emlékszel, hogy intenzív hatással voltak rád?

Az egyik az volt, amikor az ifjúsági EB-re mentünk Athénba, 2000-ben. Akkor repültem először. Nagyon különleges élmény volt. Öt évvel később Kínába utaztunk, amely megint emlékezetes út volt. Tizenkét óra repülés után értünk oda, de közben még át kellett szállnunk Pekingben.
Sok helyen jártam, de az a város, ahová leginkább visszavágyom, az Chicago. A 2007-es világbajnokságon voltam ott, három győzelem után egy kínaitól kaptam ki, pedig nemcsak éremért, hanem olimpiai kvótáért léptem ringbe azon a meccsen. A város viszont gyönyörű volt, láttuk több kultikus részét is, például a szökőkútját, és a híres színházát. Utóbbi épületben volt a verseny hivatalos megnyitója, amelyen tiszteletét tette Muhammad Ali. Egy fenti páholyban ült, miközben felkonferálták, onnan integetett le a közönségnek. A meccsekre pedig ellátogatott Evander Holyfield. Hatalmas élmény volt látni őket, és utólag is az, mikor belegondolok, hogy egy légtérben voltam ezekkel a legendákkal.
Különleges élmény volt a kubai edzőtáborozásunk. Olyan volt az az ország, mint egy időutazás. Régi épületek és autók. Lepukkant termek sok zseniális képességű bunyóssal. Ott volt Teofilo Stevenson is a versenyzők körül, le is fényképezkedtünk vele. Háromszoros olimpiai bajnok volt, és étkezési jeggyel fizetett az élelmiszerért. Hihetetlen szegénység volt Kubában. És mégis annyi mosolygós ember! Ott mindenki mosolygott. Esténként pedig negyven, ötven ember állt sorba az érmés telefonfülkékhez.

Érdekes hallani a személyes emlékeidet, hogy hol mi fogott meg. Pillanatképek, amelyek különleges perspektívából láttatják azokat a helyeket, amelyeken jártál a válogatottban töltött hosszú évtized alatt. Hány meccsed volt összesen a fejvédősök között? Vezettél valami naplót vagy nyilvántartást róla?

Á, nem. Nem készítettem róla semmit. Fogalmam sincs, hogy mennyi meccsem volt.

Több száznak kellett lennie…

Háromszáz legalább volt. Annyi biztosan.

A profi ökölvívás adatbankja mára megbízhatóvá vált, és könnyedén elérhető az interneten. Nagy kár, hogy nincs ilyesmi az amatőröknél. Pedig izgalmas lenne végignézni, hogy kik voltak azok az ellenfeleid, akikből később sikeres profi bunyós vált. Biztos, hogy akadtak jó páran. Emlékszel valakire?

Biztos, hogy voltak többen is. A 2000-es évek közepén volt itt az USA válogatottja egy két fordulós versenyen. Talán az a srác is épp, akivel ott bunyóztam.

Hogy hívták, emlékszel rá?

Anthony Grano.

Tony Grano, persze. Profi lett belőle, és voltak fontos meccsei is. Az utolsó összecsapását pár éve vívta egy későbbi kétszeres világbajnoki kihívóval szemben. Hogy alakult a rivalizálásotok?

Az első fordulót Székesfehérváron rendezték. Granót megfogtam egy ütéssel, majd bedobta a fejét, és a földre tepert, miközben a bírót is magával rántotta. Szegény Ajtai Péternek még a szemüvege is lerepült, olyan nagyot esett. Azonnal leállították a meccset, és diszkvalifikálták az amerikai srácot. Két nappal később Kecskeméten visszavágóztunk, akkor pontozással nyertem. [A fejvédősök között ekkor Grano volt az aktuális USA bajnok, valamint ugyanebben az évben, 2005-ben szerzett ezüstérmet a Nemzeti Aranykesztyű Bajnokságon is. Hat hónappal a Józsi elleni meccseket követően debütált a profik között, ahol máig 20-3-1-es mérleget ért el, 16 kiütéssel.]

Szép teljesítmény volt a részedről, ráadásul akkoriban te még csak húsz éves voltál és felnőtt karriered első éveiben jártál, míg Grano már a hivatásos karrier felé kacsintgatott…
Visszatérve a karrieredhez: a Vasasból végül 2011-ben szerződtél el. Hova vitt az utad, és miként találtad meg a számításaidat?

Előbb Kecskeméten készültem Konkoly István edző mellett, majd egy évvel később Győrbe kerültem, ahol Nagy Zoltán irányítása alatt folyt a munka. A következő esztendőben visszatértem a fővárosba, és a Budapest Police Sportegyesület színeiben versenyeztem, ahol Zámbó József tartotta az edzéseket. Kerestem a helyem ezekben az években, ám végül az Audi cégnél kötöttem ki, hogy el tudjam tartani magam. Ezzel gyakorlatilag vége lett az amatőr pályafutásomnak.

Viszont még nem járunk 2015 őszén, amikor indul majd az új karrier. Hogyan telt az inaktív periódus?

Egy évet dolgoztam az Audiban, három műszakban. Ez egy nehéz időszak volt, megviselt a tudat, hogy egy sikeres sportolói pályafutás után ott kötöttem ki a gépsoron. Nem tudtam azonosulni azzal, amit csináltam, vágytam a küzdelemre, és a munka mellett elkezdtem edzeni. Végül tavaly ősszel felkerestem Rácz Félixet és Bertók Róbertet, akikkel egy három meccses próbaszerződést kötöttünk. Az edzőm Zámbó Dániel lett.

Szeptemberben jött a bemutatkozásod a hivatásosok között. Milyen élmény volt újra bunyózni?

Sajnos nem sikerült jól az a meccsem. Akkor még munka mellett készültem fel, és nem jött ki a lépés. A csapat sem állt még össze körülöttem. Az összecsapás után lett egy menedzserem, és abba tudtam hagyni a napi munkát. A felkészülésem így már jobban sikerült a második találkozómra, és a George Ubah elleni visszavágót már az első menetben befejeztem.

dsc_0210.jpg

Idén tavasszal pedig Gyöngyösi Bélát állítottad meg a második menetben technikai kiütéssel, amivel lejárt a három mérkőzéses szerződésed. Hogyan alakultak a dolgok, zökkenőmentes volt az újra megállapodás?

Én nem sokat beszéltem addig Félixszel, ezt a menedzserem oldotta meg, vele azonban megszűnt a munkakapcsolatom a harmadik találkozóm után. Egy darabig csönd volt, aztán nyáron felhívott Félix, és ajánlott egy Magyar-bajnoki címmeccset, amelyet azonnal elfogadtam.

Az összecsapáson a profiként tapasztaltabb Tóth Tamás volt az ellenfeled a megüresedett nemzeti trónért. Mesélj egy kicsit erről a meccsről, hogyan élted meg?

Az elején nagyon bekezdtem, és hoztam is a meneteket, de a mérkőzés közepén elkezdtem fáradni. Tóth folyamatosan támadott, és végül a kilencedik menetben vége lett a találkozónak. Úgy érzem, nem voltam teljesen kész arra a meccsre, voltak magánéleti problémáim és taktikai gondjaim is.

Én ott álltam a szorító mellett, és fotóztam a meccset. Aztán egy idő után már nem fotóztam. Csak ott álltam. És meg voltam babonázva attól, ahogy pillanatról pillanatra újjászülettél a szorítóban. Hátborzongató érzés volt az egész. Akkor még nem ismertük egymást, de most, hogy többedjére beszélgetünk, érzem, hogy mennyire mélyről fakad belőled ez a mentalitás…
A várpalotai mérkőzés óta rengeteg dolog történt veled, aminek a következtében ma már teljesen más felállásban várod a soron következő mérkőzésedet. Mesélj róluk! Milyen változások történtek körülötted az elmúlt három hónapban?

Ami az egyik legkülönlegesebb dolog, hogy a várpalotai gálán ott volt egy ismerősöm, Kutassy József, Dodi, aki, miután látta a meccsemet, felajánlotta, hogy a menedzserem lesz. Azóta ő rendezi a dolgaimat Félixszel, valamint biztosít egy apartmant, amelyben lakom Balatonalmádiban. Mindeközben edzőt is váltottam, a balatonfűzfői Nyikovics Gáborral készülök a hétvégi mérkőzésemre. Kialakult egy jó csapat körülöttem. Éppen ezért értékeltem át a szeptemberi vereségemet, amelyre ma már úgy tekintek, mintha győzelem lenne. Kimozdított egy olyan helyzetből, amely már nem előre fele vitt, és olyan embereket sodort az életembe, akikkel együtt dolgozva abba az irányba haladok, amelyre a céljaim vannak.

Ez rendkívül biztató. Most szombaton bokszolsz újra a Felix Promotion évadzáró, budakalászi rendezvényén. Mi lesz a következő lépés? Mik a rövidtávú tervek? Hogyan ütemezitek az építkezést?

A hétvégi mérkőzésem után február körül lépek szorítóba ismét, majd az azt követő összecsapásomon újra megcélozom a Magyar-bajnoki címet.

Sokkal jobban hangzik, mint a szeptemberi találkozód esetén, amely rövid ütközetek után egyből egy tíz felvonásos címmérkőzés volt. Lehet épülni és profi rutint szerezni meccsről meccsre.
Úgy tudom, hogy eközben további tervek vannak kialakulóban…

Igen, a jövő év tartogat újabb változásokat. Először is kaptam felajánlást arra, hogy tartsak edzéseket Zuglóban. Az a tervem, hogy felköltözöm Budapestre, ahol újra a Vasasban fogok edzeni. A mérkőzéseim előtt néhány héttel aztán lejövök Balatonfűzfőre, ahol Nyikovics Gáborral elvégezzük a felkészülések célirányos részét. A hosszútávú tervem pedig az, hogy egy nap a Vasasban lehessek ökölvívó edző.

Nagyon jó hallani, hogy jó lehetőségeid vannak, amelyek mind afelé orientálnak, amerre haladni szeretnél. Térjünk vissza egy picit a mostani összecsapásodhoz. Az ellenfeled egy ugandai srác, Hamza Wandera, aki már többször is bunyózott magyar ellenféllel szemben. Legutóbb a mieink közül Szellő Imivel találkozott, akinek sikerült négy felvonásban megállítania a szívós öklözőt. Mit gondolsz az ellenfeledről, mik az erősségei? Mit vársz a mérkőzéstől?

Attól a legkellemetlenebb Wandera, hogy furcsa szögekből üt, és dobálja a kezeit. Nem egy klasszikusan iskolázott bunyós, ezen felül sokat szabálytalankodik is. Alapvetően Afrikában építették a karrierjét, és aztán Európába járt át, ahol általában vereséget szenvedett. Sok kiütéses győzelme van, ám a fiaskóinak többsége is idő előtt következett be.
Erre a mérkőzésre már más taktikával készülök, mint az előzőekre. Eddig inkább vívtam, azonban én alapvetően egy verekedő bunyós vagyok, mindig is abban voltam jó. Az edzőmmel ehhez a taktikához térünk vissza, az agresszív támadóbokszhoz.

Nyikovics Gáborral ez lesz az első közös meccsetek. Hogy megy a közös munka, milyen a kapcsolat közöttetek?

Gábor egy koncentrált, céltudatos tréner. Nagyon jól megtalálja a hangot Rácz Félixszel is, miután aktív sportolói időszakában bokszolt az ő gáláin is. Jó kapcsolat van közöttünk, ami a kölcsönös tiszteletre épül. Sok edzőm volt már a pályafutásom során, és azt tartom a legfontosabbnak, hogy egyenrangúak legyenek az erőviszonyok tréner és tanítvány között. Nálunk ez megvan. Én hallgatok rá, és bízom benne, ő pedig meghallgat, ha valamiről más véleményem van. Jó munkakapcsolat van közöttünk.

Hogy néz ki egy hétköznapod a felkészülés alatt?

Reggel 5:50-kor kelek, hat órakor már úton vagyok a reggeli futásomon, amelyet a kutyámmal, Mayával csinálunk végig. Miután hazaértünk, reggelizem, majd van egy délelőtti erőnléti edzésem. Hazajövök, ebédelek, délután pedig ismét a teremben vagyok, és egy szakmai tréninget csinálok végig. Kora este egy nagy séta következik a kutyámmal.

Maya fontos szerepet tölt be az életedben. Ezen túl a menedzsered felesége, Gáti Anita kutyatenyésztő. Ha ez nem lenne elég, a szombati mérkőzéseden kutyáról készült kép lesz a nadrágodon, vasárnap pedig jelenésed van az ürömi menhelyen. Honnan a nagy kutyabarátság?

Mindig is szerettem a négylábúakat. Az első kutyám egy boxer volt, aztán miután összebarátkoztunk Dodival, meglepett Mayával, aki egy amerikai bully. Az egy olyan fajta, amelyet a pitbull és a staffordshire terrier keresztezéséből tenyésztettek ki. Közben elkezdtem segíteni a kutyusok gondozásában is. Nemrég pedig Botos Lajos barátom elintézte, hogy meglátogathatom az ürömi menhelyet, és felhívhatom az emberek figyelmét arra, hogy legyenek tudatosak az állatokkal kapcsolatban. Ahogy módom van rá, mindig segítem a kutyákat és a menhelyeket.

darmos_jozsef_bully.jpg

Van egy olyan teória, miszerint a kutya mindig hasonlít a gazdájára, és fordítva. Amikor a ringben láttalak küzdeni, akkor olyan voltál, mint egy pitbull. Az utolsó csepp véredig hajtott a szíved előre. A kutyusod mindeközben pont olyan nyugodt, higgadt jellem, mint amilyen te vagy a szorítón kívül. Nagyon érdekes összefonódás ez. Tényleg van valami ebben az elméletben…
Mit várhatunk ettől a pitbulltól? Mik a hosszútávú tervek? Mi az a cél, amellyel elégedett lennél a profi karrieredben?

Frissnek és éhesnek érzem magam, és úgy gondolom, hogy van még négy-öt jó évem a pályafutásomban. Félixszel beszéltünk már arról, hogy ha sikerül a Magyar-bajnoki címet megszereznem, utána következhet egy nemzetközi öv. Ez a terv. Lépésről lépésre haladni előre, és megvalósítani az álmaimat.

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr9412045535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.