Jorge Linares vs Anthony Crolla II: A mérkőzés, és egy kérdés...
2017. március 27. írta: Pradarics Tomi

Jorge Linares vs Anthony Crolla II: A mérkőzés, és egy kérdés...

Jorge Linares és Anthony Crolla múlt szombaton másodízben csapott össze a könnyűsúly trónjáért. A WBA/Ring címekért kiírt találkozót ezúttal is Linares nyerte, és domináns teljesítménye felveti a kérdést: vajon ki az a bunyós 135 fonton, akivel igazi szupermérkőzést vívhat a venezuelai címvédő?

linares-crolla-rematch-fight_23.jpg

(Photo: www.boxingscene.com)

 

Az összecsapásnak ezúttal is a Manchester Arena adott otthont, amely színültig megtelt a hazai Crolla szurkolóival. A hangulat vibráló volt a csarnokban, mire a főmérkőzés résztvevői végigjárták a szorítóba vezető útjukat.

A nyitó felvonás feszült, passzív ökölvívását követően a második körben Linares felvette a fonalat, és tudatos lábmunkával, valamint remekbe szabott jabekkel kontroll alá helyezte a korábbi bajnokot.

Crolla ezúttal kevesebbet próbálkozott, mint az első összecsapáson, amely részben Linares letisztult, koncentrált bunyójának volt a következménye. Az angol bunyósnak nem azzal voltak problémái, hogy elérje venezuelai ellenfelét, sokkal inkább azzal, ami azt követően fogadta, hogy kinyílt a saját támadásához.

linares-crolla-rematch-fight_3.jpg

(Photo: www.boxingscene.com)

 

Linares ugyanis elképesztő precizitással fogadta a korábbi bajnokot, és folyamatos kontrái kisvártatva némileg tanácstalanná tették Crolla agresszióját.

A középső menetekre Jorge jóformán azt csinált a szorítóban, amit csak akart. Brutálisan pontos felütések robbantak a fegyelmezett védekezést demonstráló Crolla kesztyűi között, sziporkázó horgok akadtak be testen és fejen. Linares nem hagyott kérdést afelől, hogy ki nyeri a meneteket.

A hetedik körben aztán egy rövid időre az is megkérdőjeleződött, hogy a pontozók munkájára egyáltalán szükség lesz-e a győztes megjelöléséhez. A bajnok egy oldalhajlást követően hatalmas balfelütést robbantott Crolla állán, a manchesteri ökölvívó pedig a térdeire zuhant.

Anthony kinézett a ringsarkába, majd felállt, és a lábán fejezte be a felvonást.

linares-crolla-rematch-fight_8.jpg

(Photo: www.boxingscene.com)

 

Csak ezután következett a két leginkább kétoldalú menete az összecsapásnak, amely maradéktalanul meg is rajzolta harcos karakterét a manchesteri ökölvívónak.

Crolla hajtott, igyekezett a kötelekre nyomni a bajnokot, jobbegyenes és balhorog lövegeket engedett el a venezuelai testére és fejére. És talált.

Linares a kilencedik kör harmadik percében brutális balfelütést robbantott a kihívó állán, a tizediktől pedig képes volt magasabb fordulatszámra kapcsolni, és újra egyoldalúvá alakítani a küzdelmet.

A komoly verés következtében a záró gongszót megelőzően Joe Gallagher, Crolla edzője kishíján leállíttatta a mérkőzést, ám a mindenre elszánt Anthony meggyőzte őt arról, hogy jobb lesz neki a harctér irányába indulni.

A bajnok masszív záró felvonást produkált, melyet követően mindhárom pontozónál 118-109 arányban, vagyis 10-2-es menetaránnyal húzta be a győzelmet.

linares-crolla-rematch-fight_21.jpg

linares-crolla-rematch-fight_16.jpg

(Photos: www.boxingscene.com)

 

Linares utolsó két fellépésén bizonyította, hogy karrierje végre abba az irányba tart, amelybe képességei mindig is predesztinálták azt.

Crolla is hatalmasat küzdött a maga részéről, mindenét ott hagyta a ringben, mint egy igazi harcos. Csak egyszerűen nem voltak egy szinten képességüket tekintve a versenyzők. Ezt a profiboksz.hu-n bokszbarátom, Grabanc fogalmazta meg a lehető legletisztultabban, amikor így foglalta össze a felek közötti differenciát: "Crolla egy csupaszív mesterember - bokszoló. Linares egy MŰVÉSZ." Ez a különbség...

*

A harmincegy éves venezuelai bajnok egy izgalmas könnyűsúly trónján ül. A kérdés, hogy ki lehet az, aki képes lehet elmozdítani őt onnan.

Az általános vélekedés szerint erre a kategóriában frissen övet szerző, karrierjét újjáépítő Mikey Garciának van a legnagyobb esélye. Nem alaptalanul. A kaliforniai bunyós Linareshez hasonlóan remek alapképességű versenyző, aki komolyabb fizikai- és ütőereje miatt valódi veszélyt jelenthet a WBA/Ring bajnokra.

A WBC szervezetnél továbbra is kedvezményezett Linares számára papíron könnyedén elérhető lenne ez az összecsapás, a véres valóságban azonban komoly technikai akadályok állnak a felek között.

Igen, a Golden Boy Promotionsnek és Al Haymonnak volt közös ügylete az utóbbi időben (Alvarez vs Khan, Alvarez vs Chavez Jr). És nem, sajnos egyik sem olyan kaliberű összecsapásoknál materializálódott, mint amilyen a Linares vs Garcia ütközet lenne.

Jorge Garcia mellett Vasyl Lomachenko nevét említette, mint vágyott jövőbeni ellenfelét. Ennek a meccsnek a létre jövetelére sem mutatkoznak sajnos jó esélyek.

Ha valóban fontosnak tartja a GBP Linares igényeit az igazán nagy nevekkel szembeni összecsapásokra, akkor Eric Gomezéknek a saját házuk tájáról lesz a legegyszerűbb ringbe csábítani Jorge következő ellenfelét.

A korábbi világbajnok Yuriorkis Gamboa néhány hete mutatkozott be a promóció színeiben, és állítása szerint kész ringbe lépni a legjobbakkal.

Mit szólnánk jobb híján egy Linares vs Gamboa meccshez?

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr9212374763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása