Törteli Balázs: „Többet érdemlek annál, mint hogy itt és most vége legyen mindennek...”
2017. július 09. írta: Pradarics Tomi

Törteli Balázs: „Többet érdemlek annál, mint hogy itt és most vége legyen mindennek...”

Minden feltörekvő bokszoló pályafutásában egyszer – talán épp a legváratlanabb helyzetben – eljön az Igazság Pillanata. Így hívják azt, amikor egy versenyző először kerül igazán szorult helyzetbe, amelyben mindent, amit felépített magában a mérkőzés előtt, el kell engednie. Ezekben a pillanatokban nincs többé kontroll, nincs taktika, nincs komfort. A bokszoló mindentől, amiben addig megtalálta a kapaszkodóját, távol kerül. Nem marad más, mint a pillanat, amelyben el kell válnia annak, hogy mennyire hisz mélyen magában, mint harcos.

dsc_1086_2.JPG

Törteli Balázs számára 2017. június 10-én jött el először az Igazság Pillanata, amikor a székesfehérvári bunyós a Kalászi Sportcsarnokban lépett szorítóba a grúz Bakar Gelenidzével szemben egy hat menetre kiírt váltósúlyú találkozón.

A regnáló Magyar bajnok Törteli az összecsapást követő jól kiérdemelt pihenője után július elején húzott először kesztyűt, hogy átmozgassa magát, és hat menetet sparringoljon váltott ellenfelekkel (Herbst Ádámmal és Kovács Bálinttal) szemben. A balatonfűzfői edzésnek a RingCsoda is szemtanúja volt. Nem telt bele túl sok időbe, hogy a tréninget követően Balázzsal ominózus júniusi összecsapásáról beszélgessünk. Ez pedig szükségszerűen elvezetett minket az Igazság Pillanatához.

„Nem tudtam sokat a grúz ellenfelemről. Látszólag nem is tűnt túl erősnek. Valójában azonban keményebb volt, mint amire számítani lehetett. Nem volt technikailag képzett bunyós, de igencsak erősnek bizonyult. Már a második menetben elkapott fejen egy balhoroggal. Az az igazság, hogy éles meccsen még soha nem voltam megfogva. Ez az ütés átszaladt rajtam, de nem okozott nagyobb kárt bennem,” – mesélte Balázs.

A korai menetekben a székesfehérvári öklöző igyekezett kiismerni a furcsa stílusban küzdő Gelenidzét, ám nem volt könnyű dolga a kellemetlenül hajlongó, ütemtelenül és váratlan szögekből indító grúzzal szemben. Így fordultunk rá a találkozó második felére.

„A negyedik körben jött az a balfelütés testre. Azonnal éreztem, hogy gond van. A kondim elszállt, még a kezeimet is alig tudtam fenntartani. A következő, amire emlékszem, hogy pereg le előttem az életem. Hogy miképp váltam bokszolóvá. A motivációm, az álmom, hogy világbajnok legyek. Most pedig ott álltam, és fogalmam sem volt, hogy miképp kerülök ki ebből a helyzetből. Csak annyit éreztem, hogy nem történhet meg, hogy kiüssenek. Egyszerűen nem. Hogy miért? Mert az egész életemet arra tettem fel, hogy bokszoló legyek. Minden vágyamat és álmomat ebbe az útba fektettem. Nem érhet véget mindez. Tudom, hogy ennél többre vagyok hivatott, többet érek, és többet érdemlek annál, mint hogy itt és most vége legyen mindennek.”

dsc_1140_1.JPG

Kívülről látva a felvonás nagyobb része Balázs számára a regenerálódással telt. A huszonöt éves versenyző igyekezett visszanyerni a lábait, hogy újra kontrollálni tudja a távolságot közte és az ellenfele között. Az utolsó másodpercekre újra megtöltődtek életerővel az ütései, a szurkolók pedig valódi nyílt sisakos küzdelmet láthattak.

Minden szempontból ez volt a mérkőzés fordulópontja. Balázs a következő két körben érettebben bunyózott, mint annak előtte, és megérdemelten húzta be a győzelmet egyhangú pontozással.

dsc_1235_1.JPG

„Én nem egy virtuóz bunyós vagyok. Az én erősségeim az állóképesség, a kitartás és a hit. Ezek tesznek azzá, ami vagyok, a szorítóban, és azon kívül is. Ezekből merítek. Az életemben is, és a ringben is.”

Állóképesség, kitartás és hit. Éppen ezekre a képességekre van szükség, amikor egy mérkőzésen váratlanul és minden előjel nélkül elérkezik az Igazság Pillanata, hogy meghatározza, mennyire mélyen hisz magában a harcos.

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr1812651505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása