Mit tartogat a hétvége? Április 7.
2018. április 07. írta: Pradarics Tomi

Mit tartogat a hétvége? Április 7.

A jelenlegi hétvége nem bővelkedik a jelentős gálákban, az egyetlen figyelemreméltó gála azonban dúskál az említésre érdemes párosításokban. A szombati napon, a las vegasi Hard Rock Hotelben, valamint a Showtime csatorna képernyőjén két világbajnoki ütközet mellett egy eliminátori találkozót láthat a publikum, továbbá összeméri képességeit két szebb napokat is látott versenyző. Az ütős program négy jelentős összecsapásának felvezetője következik.

 

lara-hurd_5.jpg

(Photo: www.boxingscene.com)

 

Sergio Mora (28-5-2, 9 KO) vs Alfredo Angulo (24-6, 20 KO), Nagyközépsúly, 8 menet: Mora és Angulo mérkőzését elég névleg megemlítenünk. Mora az elmúlt bő három esztendőben két idő előtti vereséget tud felmutatni a középsúlyú Daniel Jacobsszal szemben, míg Angulo 2011 óta 5-5-ös mérleget produkált, a győzelmeket felhozó-, szintentartó ellenfelekkel szemben abszolválva, miközben minden jobb nevű riválisa ellen a rövidebbet húzta. Az egykor nagyváltósúlyban vitézkedő öklözők ma két kategóriával fejjebb igyekszenek felülmúlni a másikukat, egy esetleges siker azonban jobbára csak arra fogja predesztinálni a győztest, hogy felmarkoljon egy meccspénzt, amelyet beleforgathat a nyugdíjtakarékosságába.
Tippem: Mora magasabb, atletikusabb versenyző, aki jobb éveiben ügyesen tartott távolságot a lábon körülményesebb ellenfelekkel szemben. A fogatlan oroszlán Angulo számára csekély esély mutatkozik, hogy kárt tegyen korábbi világbajnok ellenfelében. Mora pontozással behúzza a veteránok összecsapását.

Caleb Truax (29-3-2, 18 KO) vs James DeGale (23-2-1, 14 KO), Nagyközépsúly, IBF öv, 12 menet: Caleb Truax a tavalyi év legnagyobb megelepetését okozta, amikor decemberben Londonba utazott, és teljesen esélytelenként legyőzte az IBF címvédő James DeGale-t. Az amerikai kihívó akaratos harcmodorával elfojtotta és túldolgozta ellenfelét, aki utólag vállsérülésére fogta kiábrándító produkcióját. A felek visszavágója izgalmas küzdelmet ígér: amennyiben a brit bunyós képes jó teljesítményt nyújtani, úgy nem csak a világbajnoki övét nyerheti vissza, de megmentheti a karrierje minőségi részéből hátralévő éveket, miközben Caleb győzelme a csipkerózsika álom továbbélését eredményezné. Vajon DeGale-t valóban csak a sérülése akadályozta meg abban, hogy behúzza a kötelezőt marginálisnak bélyegzett kihívójával szemben, vagy a 2008-as olimpiai bajnok számára 32 évesen elérkezett a vég világbajnoki szinten?
Tippem: Arcpirító veresége ellenére DeGale-t 5-1 arányban számítják esélyesnek a fogadóirodák, amely azt jelenti, hogy a fogadók szerint az angol bunyós kiköszörüli a megítélésén esett csorbát a las vegasi szorítóban. A valóságban azonban nem tűnik ez annyira magával értetődőnek. Truax jól bokszolt az első összecsapáson, ezúttal pedig hazai pályán, az Egyesült Államokban teheti ugyanezt, miközben ugyanúgy Al Haymon embere, mint mai ellenfele, vagyis papíron nem számít a párosítás B-oldalának sem. A tippem egy szoros, tán vitatható DeGale győzelem, amely után napirendre kerül egy harmadik összecsapás megrendezése is.

Julian Williams (24-1-1-1, 15 KO) vs Nathaniel Gallimore (20-1-1, 17 KO), Nagyváltósúly, IBF Eliminátori, 12 menet: Williams 2016 decemberében igyekezett szintet lépni, amikor a philadelphiai bunyós megcélozta az IBF szervezet 154 fontos trónját őrző Jermall Charlót. A kihívó technikai érettségét igyekezte kamatoztatni, ám a tapasztaltabb címvédő megtalálta az utat a győzelemhez, amely egy jobbfelütés formájában manifesztálódott az ötödik felvonásban. Williams a 2017-es esztendőben tért vissza a vereségből, és egy könnyed győzelmet követően novemberben a korábbi világbajnok Ishe Smithszel vívott egy szoros küzdelmet, amelyet pontozással sikerült abszolválnia. Gallimore nincs azon a szinten, mint Charlo, profi tapasztalata pedig még mai ellenfeléénél is jócskán kevesebb, ám a 29 esztendős feltörekvő bunyós ökleiben dinamit lakozik, ez pedig épp elég indok, hogy legitim résztvevő legyen az IBF szervezet közelező posztjáért kiírt találkozójának. Nathaniel edidigi egyetlen, szoros pontozással elszenvedett vereségét követően hét összecsapásos győzelmi szériában van, valamennyit ezek közül idő előtt húzta be. Legfontosabb sikerét tavaly júliusban aratta, amikor öt menetben ledózerolta a világbajnoki reményeket tápláló Justin DeLoachot. Vajon Gallimore ereje elég lehet egy korábban már kiütött, magasan képzett ellenféllel szemben, vagy Williams tapasztalata túlnövi a kockázatokat, és a 28 esztendős kihívó másodszorra is helyzetbe hozza magát egy világbajnoki találkozóra?
Tippem: Legitim 50-50-es találkozó ez. Gallimore nem csak nagyot üt, de Charlóhoz hasonlóan hatalmas darab, fizikailag rendkívül erős nagyváltósúlyú bunyós. Williams ügyes kezű, jó szemű öklöző, ám láthatóan zavarba hozható folyamatos, intelligens, villanásszerű rohamokkal. Julian talán felszedett annyi bölcsességet, hogy  ezúttal jobban kezelje ezt a nyomást, és behúzza a győzelmet. Gallimore azonban mindvégig valós veszélyt jelent majd rá, így egy Williams győzelem azt is jelentheti, hogy a philadelphiai bunyós sokat tanult eddigi egyetlen vereségéből.

Erislandy Lara (25-2-2, 14 KO) vs Jarrett Hurd (21-0, 15 KO), Nagyváltósúly, WBA/IBF övek, 12 menet: A hétvége, valamint az idei esztendő eddigi egyik legfontosabb találkozóját tisztelhetjük Lara és Hurd ütközetében, amelyen egyesítésre kerülnek a WBA és az IBF bajnoki övek. A párosítás további kuriozitása, hogy mindkét fél a 154 fontos kategória abszolút élbolyában van; a Ring Magazinnál Lara jelenleg az első-, Hurd pedig a harmadik pozícióban. A kubai Lara pályafutását mindig is jellemezte a legnagyobb kihívások bevállalása, így láthattuk őt kiállni Paul Williamsszel, Austin Trouttal, vagy akár Saul Alvarezzel, miközben összesen hét világbajnoki címig jutó ellenféllel ütközött meg. Legtöbbjük saját elképzelésből, vagy kényszerűségből elsőszándékból támadta Larát, és ugyancsak legtöbbjük a kellemetlenebb oldalán találta magát az eredményhirdetésnek. A remekül kontrázó kubai bunyós Hurd ellen is arra számíthat, hogy bőven kijut neki az offenzív fellépésből. A veretlen amerikai egy valóságos szélmalom, aki folyamatos rohamozással, ellentmondást nem tűrő elánnal töri meg az ellenfeleit. Jarrett legutóbbi hét összecsapását idő előtt húzta be, legutóbb épp a kellemetlen stílusú korábbi bajnokot, Austin Troutot állította meg tíz felvonást követően. Vajon Lara rutinja és sebészi kontrái elegek lesznek ahhoz, hogy 12 meneten át feltartóztassák az IBF bajnokát, vagy pedig Hurd lüktetése, éhsége és elszántsága fiatal pályafutása eddigi legnagyobb skalpjának begyűjtésére predesztinálják őt, és nyugdíjazza a kisakkozhatatlannak tartott kubait?
Tippem: Közhely, de ez esetben igaz: kiélezett, 50-50-es párosításról beszélünk. Elképzelhető, hogy Hurd rohamozni fog, ám próbálkozásait egy mesterlövész pontosságával fogja rövidre zárni tapasztaltabb ellenfele. Az is benne van a pakliban, hogy az amerikai letarolja Lara sakkfiguráit a tábláról, és olyan presszió alá helyezi, amely már túl intenzív lesz a 34 esztendős versenyző számára. Egyszer el kell jönnie a napnak, amikor kapitulál Lara, aki többszáz kiélezett amatőr összecsapás után már hét esztendeje pörög teljes gőzzel a hivatásosak között súlycsoportjának élmezőnyében. E sorok írója azonban úgy érzi, hogy a kubai számára nem ma jön el a búcsúzás ideje. Austin Trout nem állt rosszul a pontozólapokon Hurddel szemben tavaly októberben, Lara pedig jobb taktikus, mint az új-mexikói versenyző. A tippem Lara szoros pontozásos győzelme egy zabolázatlan, szertelenül védekező Hurddel szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr4213816334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.