Gennady Golovkin vs Kell Brook: A mérkőzés
2016. szeptember 15. írta: Pradarics Tomi

Gennady Golovkin vs Kell Brook: A mérkőzés

Intenzitási és élvezeti értékét -, illetve végeredményét tekintve is pontosan azt kaptunk, amire számíthattunk a múlt hétvégi középsúlyú világbajnoki címmérkőzésen. Az összecsapás kétoldalú küzdelmet hozott, Brooknak volt menete is, és végül behúzta Golovkin a kötelezőt.

Miután a legendás Michael Buffer felkonferálta a bunyósokat és magát a mérkőzést, a felek összeérintették a kesztyűiket, és megszólalt a gong. Az első menet Brook várható elmozgásával és Golovkin helyzetbe kerülési előkészületeivel indult. Az angol kihívó láthatóan fürge maradt a felszedett kilók ellenére, és koncentrált pozícióváltásokkal, illetve gyors feltartóztató ütésekkel kifejezetten impresszíven kezdte a találkozót.

Gennady először a felvonás közepén tudta a kötelekre nyomni ellenfelét, és nem sok híja volt annak, hogy már ekkor komolyan megsértette ellenfelét. A kazah egy irtózatosan erős és pontos balhorgot robbantott Brook bordáira, majd ugyanazt az ütést megismételte fejre is. Utóbbi lövegtől a kihívó megroggyant, és igyekezett lefogni a címvédőt, aki azonban nagyon okosan hátrált ki előle. Kell regenerálódott, és a menet végén már ő maga lendült támadásba, többször is elsütve robbanékony jobbját az óvatlanul védekező Golovkinnal szemben.

A második körben tiszta lappal kezdtek a felek, előkészítő ütések tucatjai fokozták a feszültséget, mint mikor egyre emelkednek a tétek a pókerasztalnál, és aki végül nyer, az nagyot nyer. Brook továbbra is hatékonyan használta a lábait, valamint remek ütemérzékkel húzta hátra a felsőtestét a bajnok indításaikor, aminek a következtében mindig lőtávolon belül tudta tartani magát. A felvonás első két percében tovább érett a feszültség, és végül a kihívó lépett előre egy balfelütéssel, amellyel tisztán és rendkívül látványosan találta telibe a nyitottan védekező Gennady fejét. A szurkolók őrjöngésbe fogtak, Brook pedig további jelentős találatokat jegyzett az átmenetileg megilletődött bajnok ellen. Kell tisztán behúzta a menetet, míg Golovkin pedig pályafutása során először kifejezetten sebezhetőnek tűnt.

A következő felvonásra a bajnok érezhetően agresszívabban jött ki, azonnal jabelni kezdte folyamatosan mozgó ellenfelét, és brutális balhorgokkal kapta el őt. Brook ekkor kezdett először a jobb szeméhez nyúlkálni a kesztyűjével (utóbb kiderült, hogy ekkor eltörött a bunyós szemgödre), de erre a rutinos Golovkin részéről csak újabb kemény bombák formájában manifesztálódott válaszra számíthatott. A feltüzelt kihívó belement a kesztyűkkel megvívott szócsatába, így mi újra csak nyíltsisakos háborút láttunk a legnemesebb fajtából.

(Photo: www.ibtimes.com)

Brook jobb szeme körül azonban rohamosan erodálódott a bőr, miközben Golovkin úgy tűnt, offenzív orientált stílusával gyümölcsöző befektetést tett; annak érdekében, hogy bármely pillanatban kész legyen bevinni a nehéz bombákat, gyakorlatilag nem törődött a védekezéssel, és a beszedett ütések látványos és kétoldalú felvonásokat eredményeztek, ám mégsem a kazah volt az, aki egyre megviseltebbnek festett.

Az ötödik kör máshogy indult, mint a korábbiak. Golovkin azonnal kontroll alá helyezte a kihívót, aki hamar a ringköteleken találta magát. A középsúly bajnoka kemény horgokat invesztált testre, valamint fejre is mind tisztább és tisztább találatokat vitt be. A brutális beszedett ütések komoly lenyomatot hagytak az angol versenyzőn, miközben Gennady tovább terrorizálta őt. Kötélről kötélre űzte a kihívót, aki nem adta meg magát. Végül a ringsarka tette meg, amit meg kellett tennie, és berepült a törölköző.

Kell Brook nem győzte le Gennady Golovkint, de többet tett ellene, mint eddig bárki, és képes volt olyan fényben feltüntetni a kazahot, mint amilyenben még sohasem láttuk. Tisztelet jár érte az angolnak. A középsúly bajnoka pedig köszönettel tartozik neki. Elvégre a hétvégi mérkőzés óta Billy Joe Saunders és Daniel Jacobs, a Golovkinnal egy divízióban lévő úriemberek szándékai biztosabbnak tűnnek, mint valaha arra nézve, hogy erejüket összemérjék a bajnokéval. Reméljük, hogy a szívük és a teljesítményük is egy súlycsoportban lesz Kell Brookéval; az emberével, aki beleállt abba, amiről a fentebbiek még csak fogadkoznak.

 

A mérkőzés felvétele:



A saját pontozólapom:

golobrook.png

Összesített tippjeim: 8-2

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr3211702035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása