Hugo Ruiz vs Hozumi Hasegawa: A mérkőzés
2016. szeptember 21. írta: Pradarics Tomi

Hugo Ruiz vs Hozumi Hasegawa: A mérkőzés

Vajon miért kapcsolja be a TV-t az átlagember, és ül le megnézni egy bokszmérkőzést, ha nem azért, hogy átélje, hogy milyen, amikor valaki szembenéz a félelmeivel, majd átgyalogol rajtuk. Azért, hogy azonosuljon azokkal, akik mernek. Mernek kilépni az árnyékukból, hogy meghatározzák a saját sorsukat.

Hugo Ruiz jó reményekkel lépett az oszakai ringbe múlt pénteken. Ő volt a világbajnok, aki masszív ütőereje jóvoltából harminckilenc ellenfeléből harminckettőt idő előtt győzött le. Ellenfele, a hazai pályán versenyző Hozumi Hasegawa valamikor remek bajnok volt, ám az idő úgy tűnt, eljárt felette. Öt és fél éve volt utoljára a csúcson, ahonnan előbb egy nagyot ütő bajnok, majd egy nagyot ütő kihívó taszította le, és úgy tűnt, végérvényesen megpecsételődött a sorsa a kemény öklű ellenfelekkel szemben.

Egészen addig, amíg péntek este bemászott az oszakai szorítóba.

Az első menet sok mindent meghatározott. Nem láttunk vízfakasztó találatokat, és egyik ökölvívó sem kerekedett a másik fölé. Volt viszont két jelentős történés. Az egyik egy vétlen fejelés volt az előrelépő felek között, amelyben felszakadt a bajnok az orrnyergén, és amelynek következtében pontot vontak le a kihívótól a WBC szervezet szabályainak megfelelően. A másik a japán versenyző pozíciófelvétele volt, aki az összecsapás első pillanataitól kezdve elfoglalta a ring közepét, és ezzel jelezte, hogy a mérkőzést ő szándékozik irányítani.

A második felvonásban a mexikói világbajnok igyekezett megalapozni a saját távolságát, amelyből rendszeresen lődözte hosszú egyeneseit, és ezzel átmenetileg megzavarta a mozgékony Hasegawát. A harmadikban azonban már újra hatékonyabban érte el Ruizt a japán, és egy újabb összefejelés következtében Hugo ismét felszakadt, ezúttal az orra és a szemöldöke között. A fejek összekoccanására sajnos a továbbiakban is számítani lehetett Hozumi fordított alapállása miatt.

(Photo: Sumio Yamada/Fightnews.com)

 

Hasegawa gondosan ügyelt arra, hogy soha ne maradjon lőtávolban a bajnok számára, és ő maga minél többször tudjon beugrásból találatokat gyűjteni. A japán rendkívül türelmes és koncentrált volt, és hihetetlen önbizalommal öklözött a kesztyűiben dinamittal felszerelkezett bajnok ellen.

A mérkőzés az ötödik felvonástól váltott ritmust, Ruiz többet vállalt, és igyekezett fizikaivá tenni a küzdelmet, hogy érvényre juttathassa átütőerejét. Hasegawa azonban továbbra is túltalálta őt, és intelligens lábmunkájával kontroll alatt tartotta a küzdelmet.

(Photo: Sumio Yamada/Fightnews.com)

 

A hetedikben jött az újabb összefejelés, és ezúttal a japán szakadt fel a bal szemöldökén, ám a bíró csak a szünetben, a kivetítőn sugárzott visszajátszásban vette észre, hogy a sérülés nem ütés következtében keletkezett, így a nyolcadik kör elején a mexikóitól is pontot vont le a szabályok értelmében. Hasegawa továbbra is kézben tartotta a meccset, amelynek feszültségét kétségtelenül az adta, hogy vajon ez azután is sikerülne-e a japánnak, miután a bajnok elkapná őt a legjobb ütésével.

Ennek megfelelően a kilencedik felvonás hordozta magában a kulcsot mindkét harcos számára. Ruiz megtalálta az ütést, amelyet mindaddig keresett. Hasegawa megkapta a lehetőséget, hogy legyőzze a farkasát.

A menet közepén a bajnok előrelépett egy támadással, és egy kemény balfelütéssel állcsúcson találta ellenfelét. Hozumin átszaladt az ütés, olajzott lábmunkája szétesett, és erőtlenül hátrálni kezdett. Hugo a nyomában volt, és amikor lőtávolba ért, a fogni próbáló, kiszolgáltatott Hasegawát mindannyiszor lefejtette magáról. Kisvártatva a kötelekre tudta terelni a megsebzett vadat. A kihívó a kellős közepén volt ugyanannak a hurrikánnak, amely évekkel azelőtt elsöpörte őt a bokszvilág reflektorfényéből. Ruiz egyenesekkel és horgokkal kezdte a bombázást. Eljött az idő, hogy bevégezze a feladatát. Hat ütést húzott meg a bajnok, miközben a japán a köteleknek támaszkodva védekezni próbált. Hat ütésnyi pillanata volt Hasegawának arra, hogy döntést hozzon: megadja magát a farkasának, vagy megküzd vele.

(Photo: Sumio Yamada/Fightnews.com)

 

Aztán elengedte a kezeit, és brutális erejű horgokkal csapkodta tele az önkívületi állapotban támadó bajnok fejét. Robbanékonyan, remek ütemben és sebészi pontossággal dolgozott. Mint aki pontosan tudja, hogy mit csinál, mert jelen van. Bombáról bombára zúzta szét a félelmét, pontosan ugyanolyan ütemben, mint amilyenben Ruiz arca roncsolódott.

(Photo: Sumio Yamada/Fightnews.com)

 

A mexikói állta az irgalmatlan pofonokat, és támadott tovább. Ő maga is tudta, hogy ez az egy esélye van, és meg kell ragadnia azt. Hasegawa ereje azonban ellenállhatatlan volt, mert mélyebbről fakadt, mint bármi más: egészen a forrásból. A japán előrelendült, és kitolta magát a kelepcéből. Ruiz arca puffadt, véres masszává változott. A beszedett őrületes bombák tompábbá tették, bár a szíve hajtotta tovább. A menet Hasegawa fölényével ért véget.

Hugo ringsarka addigra eleget látott, és az edzője nem engedte ki őt a tizedik felvonásra. Utólag kiderült, hogy a mexikói az első menetben orrcsonttörést szenvedett, és a sérülés a kilencedik kör háborúja során olyannyira eltorzult, hogy a harcos képtelen volt levegőt venni. A felvonás során éppen ezért küzdött végig nyitott szájjal.

Hozumi Hasegawa harmadik súlycsoportjában szerzett világbajnoki címet. Ő lett a negyedik japán, aki képes volt erre (Akira Yaegashi, Koki Kameda és Kazuto Ioka után, bár utóbbi kettőnek nem mindegyik kategóriában jött össze a teljesértékű öv).

(Photo: Sumio Yamada/Fightnews.com)

 

A japán győzelme az év egyik legnagyobb meglepetése. Utolsó három vereségét kiütéssel szenvedte el világbajnoki mérkőzéseken, és további összecsapásain is megjárta a padlót. Ezután bevállalta a kategória egyik legnagyobb ütőjét, amivel elébe ment a saját végzetének. A döntés jogát azonban, hogy e végzet milyen irányba vezeti őt, fenntartotta magának. És felfelé indult.

 

A mérkőzés felvétele:


A saját pontozólapom:

ruizhase_1.png

Összesített tippjeim: 10-4

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr811731445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása