McJoe Arroyo vs Jerwin Ancajas: A mérkőzés
2016. szeptember 06. írta: Pradarics Tomi

McJoe Arroyo vs Jerwin Ancajas: A mérkőzés

Az összecsapást eredetileg márciusra, a Roman Martinez vs Orlando Salido III főmérkőzés köré épített puerto ricói gála részeként tervezték létrehozni, ám Salidóék külön útra lépésével az egész programot törölték. Arroyo és Ancajas találkozójának rendezési jogaiért így végül tendert írt ki az IBF, amelyet Jerwin mérkőzésszervezője, az MP Promotions, vagyis Manny Pacquiao promóteri irodája nyert el a minimálisan megajánlható 25 ezer dolláros összeggel (technikailag Sampson Lewkowicz nyerte a tendert, de az MP Promotions képviseletében). A bajnok Arroyo 85%-ot, vagyis 21.500 dollárt kapott az összegből, míg a kihívó Ancajas része mindössze 3.750 dollár volt. Az áprilisra tervezett összecsapás azonban ismét elmaradt, ezúttal a bajnok Arroyo kézsérülése miatt, így végül szeptemberre halasztották azt.

A felek a kihívó otthonában, a Fülöp-szigeteken csaptak össze, egy elsősorban tengerészgyalogosok kiképzésére használt tornateremben, Taguig City-ben.

Az első menet képe sok mindent előrevetített az összecsapás későbbi lefolyásával kapcsolatban. A világbajnoki szinten teljesen tapasztalatlan Ancajas aktívan kezdett, és egyszerűen kontroll alá helyezte a bajnokot jó ütemű egyenesekkel és mozgással. Arroyo zavarban volt a helyzetet illetően, és a második felvonásban tudatosabban támaszkodott a jobbhorgaira, ám a harmadik körben ismét ő volt az, aki a jabek kellemetlenebb végén találta magát. A negyedik menetben ismét megiramodott a bajnok, és hatékony találatokat jegyzett hajlított karú ütésekkel. A hatodik felvonásban azonban ismét villantott a kihívó, gyors és határozott balegyenesekkel megfogta a bajnokot, és tisztán húzta be a felvonást.

untitled.png

(Photo: www.youtube.com)

Ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy Arroyo nem a valódi képességei szerint bokszol; a ritmusérzéke és az időzítése a pocsék kategóriába tartozott, ezért képtelen volt a hatékony kontrákra, amelyek mindig is legfőbb fegyverének számítottak. Jerwin a találkozó második felére még bátrabbá vált, és könnyedén kézben tartotta az összecsapást. Az önbizalma érezhetően nőtt felvonásról felvonásra, csakúgy, mint a pontozólapokon alakuló fölénye. A nyolcadikban egy bordákra bevitt hátsó egyenessel padlóztatta az indiszponált bajnokot, a kilencedikben pedig tovább terrorizálta őt kemény testütésekkel. Arroyo teljesen szétesett ebben a körben, a teste többször is megcsuklott – egy ponton másodjára is padlóra került, bár a bíró nem számolt –, így az is kérdésessé vált, hogy a mérkőzést képes lesz-e a lábán befejezni.

A tizenegyedik körre mindketten fáradtan érkeztek, de McJoe minden maradék energiájával nekiveselkedett egy végső rohamnak; jobbhorgokkal időről időre eltalálgatta a kihívót, és tisztán behúzta a menetet. Az utolsó felvonást szorosan vitte Ancajas, és végül egyhangú pontozással a mérkőzést is megnyerte, ezzel pedig az IBF szervezet új nagylégsúlyú világbajnokává vált.

A gyenge formában bunyózó Arroyo ezzel a teljesítménnyel visszaesett a 115 fontos kategória top tízes listájának alsóházába, míg a minden várakozást felülmúló produkciójú Ancajas bizonyította, hogy képes kiforrottan, türelmesen és hatékonyan bokszolni, aminek eredményeképp nem csak a világbajnoki címet szerezte meg, de belőtte magát a divízió nyüzsgő élbolyába, ahol szakmailag és – az ő nézőpontjából minden bizonnyal nem mellékesen – anyagilag is jelentős összecsapások kerültek a számára elérhető távolságba.

A mérkőzés felvétele:
 


 

A saját pontozólapom:

arrovsanca.bmp 

Összesített tippjeim: 1-2

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr611682675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása