Giovanni De Carolis vs Tyron Zeuge II: A mérkőzés
2016. november 10. írta: Pradarics Tomi

Giovanni De Carolis vs Tyron Zeuge II: A mérkőzés

A múlt hétvége első világbajnoki mérkőzése az utolsó, amely összefoglalásra kerül a blogon. A WBA nagyközépsúlyú címvédője, az olasz Giovanni De Carolis Németországban tette kockára az övét a hazai Tyron Zeugéval szemben.

A felek júliusi döntetlennel végződött összecsapásának visszavágóját a kihívó Zeuge kezdte jobban, ám a masszívabb ütésekkel dolgozó bajnok a harmadik körtől átvette az irányítást. De Carolis középtávolból volt a legeredményesebb, ahonnan kemény horgokat szórt ellenfele fejére, míg a német versenyző javarészt egyenesekkel dolgozott.

(Photo: boxingscene.com)

 

A szoros és sokszor nehezen megítélhető menetek után a mérkőzés közepére az első összecsapással ellentétben ezúttal az olasz bunyóson jelentkeztek a fáradtság jelei, amelyet Zeuge remekül reagált le, és visszavette a mérkőzés irányítását. Tyron egyre többször nyomta a kötelek irányába a bajnokot, és még ha gyengébb százalékban is talált viszonylag szűken védekező ellenfelén, a mennyiség is elégnek tetszett a minőségi ütésekkel dolgozó, ám ritkábban találó De Carolissal szemben.

A tizedik körben már abszolút érezhető volt, hogy a címvédő az, aki jobb szeretné, ha már vége lenne az összecsapásnak, míg a német bunyós ezúttal jól osztotta be az erejét, és képes volt még tovább emelni a tempót.

A tizenkettedik felvonásban aztán jött egy balhorog, amely megfogta Giovannit, és a feltüzelt kihívó addig űzte tovább megsebzett ellenfelét, amíg néhány pillanattal később az a padlóra rogyott. De Carolis láthatóan nagyon rossz bőrben volt, ám a mérkőzésvezető továbbengedte a találkozót, hogy végül huszonegy másodperccel a záró gongszót megelőzően vessen véget annak, amikor az olasz bunyós ismét komoly bajba került a köteleknél.

Tyron Zeuge ezzel a WBA új nagyközépsúlyú világbajnokává vált, amely promóterének, a Sauerland istállónak olyan volt, mint egy fuvallatnyi oxigén egy széndioxidtól magába roskadt szervezet számára.

(Photo: boxingscene.com)

 

A jövő minden bizonnyal gyengébb képességű kihívókkal szembeni címvédéseket tartogat Tyron számára, aki így a lelátóról fogja figyelni a 168 fontos divízió élbolyába tartozó versenyzőinek egymással szembeni versengését.

 

A mérkőzés felvétele:


A saját pontozólapom:

carzeuiicard.png


Összesített tippjeim: 18-6

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr4311948595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása