Shiming Zou vs Prasitsak Phaprom II: A mérkőzés
2016. november 10. írta: Pradarics Tomi

Shiming Zou vs Prasitsak Phaprom II: A mérkőzés

A Jessie Vargas vs Manny Pacquiao gála televíziós programjának nyitómérkőzésén Shiming Zou másfél éven belül másodszor próbálkozott meg azzal, hogy elnyerjen egy világbajnoki övet. Az összecsapást a thaiföldi Prasitsak Phaprom ellen vívta az egykori kétszeres olimpiai bajnok kínai versenyző, akit korábban egyszer már legyőzött pontozással egy sima meccsen.

A WBO megüresedett címéért kiírt találkozó a két évvel korábbi ütközethez hasonlóan ezúttal is egyoldalú küzdelmet hozott. Zou az első pillanattól kezdve az irányítása alá vette a mérkőzést, hihetetlenül jól érezte az ütemet és a távolságot passzív és gyengén védekező ellenfelével szemben.

(Photo: boxingscene.com)

 

A második felvonásban gyönyörű leütést jegyzett Shiming, egy jobbfelütés után egy pontos jobbhoroggal küldte padlóra a thai bunyóst. A hatodikban a kínai a közönségnek is játszott, a háta mögé tett kezekkel kínálta fel az állát, hogy aztán villámgyorsan fogadja a közeledő ellenfelét.

(Photo: boxingscene.com)

 

Az összecsapás legjobb menete a nyolcadik kör volt, amelyben Phaprom többször is elérte jobbegyenesekkel és balhorgokkal Shiminget. Utóbbi azonban még ebben a körben is masszívan túltalálta a folyamatosan próbálkozó thait.

Prasitsak több mint háromszáznegyven ütést szedett be az összecsapás során, de soha nem veszítette el a küzdelembe vetett hitét, és végig a legjobbját igyekezett nyújtani sokkal jobb képességű ellenfelével szemben.

A thai versenyzőnek élete nagy álma valósult meg azzal, hogy Las Vegasban bunyózhatott. A Shiming elleni első összecsapása előtt - amelyet Makaón rendeztek meg - még soha nem járt külföldön Phaprom, aki egy szegény thaiföldi faluból származik.

Tizenkét menet után a WBO szervezet üres övét a minden menetet behúzó Shiming Zou gyűjtötte be, aki ezzel Kína második profi ökölvívó világbajnokává vált, és az újjá alakuló légsúlyú mezőnyben már most sokkal nagyobb teret tölt be a jelenléte, mint amire valaha lehetősége volt a kategória Gonzalez és Estrada által uralt időszaka alatt.

(Photo: boxingscene.com)

 

 

A saját pontozólapom:

zouphaiicard.png


Összesített tippjeim: 17-6

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr9811945793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása