Tegnap este a tihanyi temetőben gyertyát gyújtottunk a családommal a nagypapám sírján. A nagypapámék hatan voltak testvérek. Közülük kettő egy széles családi sírkő két szélén van eltemetve. Torokgyík vitte el őket, egyazon héten. Mária nyolc, Ferenc négy éves volt.
Ott álltam a sötétben, és a sírkőre bámultam a csillagos égboltként villódzó temető közepén. A felírást egy vörös színű üvegben égő gyertya világította meg. "Kántás Ferenc, 1926-1930".
Az évszámról bevillant egy számomra kedves bokszvilágbajnok: "Sammy Mandell, 1926-1930". Mandell a könnyűsúlyú világbajnoki címet birtokolta a két dátum között. Remek ütemérzékű és lábmunkájú versenyző volt, aki a legendás Benny Leonard visszavonulása után nőtt ki a mezőnyből, és ült fel a kategória trónjára.
Egyikőjüknek négy év az életet jelentette, míg a másiknak annak csak egy vékony szeletét. Egyikőjük magasan szárnyalt a világ felett, míg a másik a poklok poklát élte végig.
Valaki fenn, valaki lenn. Valaki örömben, valaki fájdalomban. Valaki hosszan, valaki röviden. Mindenki mást tapasztal meg, de ami közös bennünk, hogy mindannyian tapasztalunk.
És akárminek is képzeljük az életet, végső soron nem juthatunk máshová, mint hogy nincs más tapasztalni valónk, mint a szeretet maga. Egyőnk reflektorokkal világított főtéren, üdvrivalgó tömegek közepén egy megnyert világbajnoki bokszmérkőzést követően. Másónk egy kandallóban égő tűz fénye mellett, az édesanyja meleg és puha karjában fulladozva.
Nem tudunk mást tapasztalni, mint a szeretetet magát, mert a valódi természetünk maga a szeretet. Feltétel nélkül.
Áldott, Békés és Szeretetteljes Emlékezést és Tapasztalást kívánok Mindenkinek!
