Jose Argumedo vs Jose Antonio Jimenez: A mérkőzés
2016. november 17. írta: Pradarics Tomi

Jose Argumedo vs Jose Antonio Jimenez: A mérkőzés

A szalmasúlyú Jose Argumedo szombaton másodjára védte meg IBF bajnoki címét. Ellenfele ezúttal a kolumbiai Jose Antonio Jimenez volt, aki a szervezet kötelező kihívójaként lépett ringbe.

Argumedo a kezdő gongszót követően azonnal az irányítása alá vonta a küzdelmet agresszivitásával. Furcsán kivezetett és ütemtelen jobbfelütése rendre betalált a ritmust nehezen találó Jimenez számára.

(Photo: www.soloboxeo.com)

 

A címvédő folyamatos támadásaival tisztán nyerte a nyitó felvonást, a másodikban pedig ott folytatta, ahol az előző körben abbahagyta. A sokszor előre hajlásból, lentről indított jobbcsapottjaival nem tudott mit kezdeni a kolumbiai bunyós, akit az etap közepén meg is rogyasztott a feltüzelt bajnok. A felvonás végén Jimeneznek sikerült egy jobbhoroggal keményen telibe vernie Josét, ám utóbbi azonnal válaszolt egy brutális jobbcsapottal, amely a padlóra küldte a kihívót. A mérkőzésvezető, Mario Gonzalez ekkor még nem számolt.

A harmadik körben azonban már igen, amikor a még magasabb sebességi fokozatba kapcsoló Argumedo egy újabb jobbcsapottal ismét leütötte a kolumbiai versenyzőt. A bajnok innentől hajrázásba kezdett, és temérdek hatalmas bombát célba juttatva előbb ismét padlóztatta a széteső Jimenezt, majd a köteleken alkalmatlanra ütötte őt a folytatásra.

(Photo: www.soloboxeo.com)

 

Jose Argumedo ezzel elhárította az utolsó akadályt, amely a jövő tavaszi Katsunari Takayama elleni címegyesítése előtt állt. Takayamát egyszer már sikerült legyűrnie az akaratos mexikóinak. Ha erre újra képes lesz, két övvel a derekán felzárkózhat a kategória élbolyához.

(Photo: www.soloboxeo.com)

 

A mérkőzés felvétele:

(A felvételen 59:35-nél kezdődik Argumedo és Jimenez összecsapása)

 

A saját pontozólapom:

argjimcard.png 

Összesített tippjeim: 19-6

A bejegyzés trackback címe:

https://ringcsoda.blog.hu/api/trackback/id/tr9911969365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása